FOGódzók

 

-amit a fogakról és betegségeikről tudni érdemes-

 

A Magyar Parodontológiai Társaság célkitűzése nem csupán színvonalas szakmai képzések rendezése, hanem társadalmi szerepvállalás is. Fontos feladatunknak tartjuk felhívni a lakosság figyelmét a fogágybetegségre: tüneteire és gyógyíthatóságának tényére. Ennek kapcsán nem lehet eléggé hangsúlyozni a fogászati prevenció jelentőségét. Megfelelő otthoni szájápolással és rendszeres szűrővizsgálattal megőrizhető a fogazat épsége és elkerülhető a következményes megbetegedések kialakulása.

 

Az elkövetkezendő hónapokban a Magyar Parodontológiai Társaság és a Semmelweis Egyetem együttműködése révén ismeretterjesztő és interaktív előadásokra invitálja a fogászat iránt érdeklődőket. Minden alkalommal olyan közérdekű fogászati téma kerül bemutatásra, mely a közvéleményt kifejezetten foglalkoztatja.

 

Októberi előadásunk a fogágyat érintő megbetegedéseket ismerteti. Kiderül, hogy mi is pontosan maga a fogágy és hogy mi okozza gyulladásos elváltozásait. Megtudhatjuk, milyen tünetek alapján ismerhető fel a probléma és miért baj, ha vérzik az íny. Mennyit jelent a genetika: befolyásolható-e a betegség kialakulása, ha öröklött hajlamunk van rá? Fény derül arra is, hogy a fogíny visszahúzódása minden esetben egyet jelent-e a fog elvesztésének veszélyével.

 

A második ismertetőnk az implantáció – magyarul: a fogakat pótló műgyökér beültetés – témakörét járja körbe. Gyakori kérdés, hogy mindenki alkalmas-e implantációra. Milyen sikerességi rátája van ezeknek a kezeléseknek? Mennyi időre szól egy implantátum? Az előadáson ismertetjük, hogy milyen vizsgálatok és előkezelések lehetnek szükségesek az ilyen típusú beavatkozásokkal kapcsolatosan és eloszlatunk minden köztudatban keringő tévhitet.

 

Decemberi előadásunk témája a fogszabályozás és a fogágy kapcsolata. Sokan kételkedve fogadják, pedig felnőtt korban is végezhető fogszabályzó kezelés. Kinek ajánlott és milyen feltételek betartásával javasolt? Megtudhatjuk, hogy miért probléma a torlódott fogazat és hogy mire kell kifejezett figyelmet fordítani a kezelés előtt-alatt-után.

 

Az előadásokat követően interaktív módon kerül bemutatásra a szakemberek által ajánlott, helyes fogmosási technika. Ennek ismerete minden szájüregi betegség tekintetében a megelőzés alapja. Ezen felül azokat a kedves résztvevőket, akik még többet szeretnének megtudni a helyes szájápolással és annak speciális eszközeivel kapcsolatosan, gyakorlat orientált szájhigiénés tanácsadásra várjuk az előadások végeztével.

Garantáltan nem marad megválaszolatlan kérdés!

 

Szeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt!

Michailovits Georgina

a Magyar Parodontológiai Társaság és a Fogódzók rendezvény szervezői nevében

TUDJ MEG TÖBBET AZ ELŐADÁSOKRÓL!