Üdvözöljük a Parodontológiai Klinika honlapján.

A Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikája Magyarországon egyedülálló módon működik önálló klinikaként. Az intézményben az évi több ezer beteg ellátása mellett magas színvonalú oktató tevékenység és kutatómunka folyik, a szakterület egyre több fiatalt érdekel. Ennek azért is van nagy jelentősége, mert míg 20-30 éve a szuvasodás volt a leggyakoribb panasz a magyar lakosság körében, addig ma már a fogágybetegségek jelentik az első számú problémát.

Bővebben a fogágybetegségekről pácienseinknek és fogorvos kollégáinknak.

Az Oktatási Centrum épülete

A parodontológiát és orális medicinát a Fogorvostudományi Kar megalakításától kezdve oktatják az egyetemen. Kezdetben az oktatási egység a Szájsebészeti és Fogászati Klinika egyik osztályaként működött, majd 1997-ben – az országban egyedülálló módon – megalakult az önálló Parodontológiai Klinika. A klinika a Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrumában kapott helyet: új feltételek és infrastruktúra mellett teljes kapacitással vesz részt a parodontológiai szakorvosképzésben. Mára a klinika rendelkezik európai szinten az egyik legnagyobb rezidensprogrammal ezen a  szakterületen. A klinika részt vesz a kar PhD-programjában, a klinika vezető oktatóinak mindegyike tudományos minősítéssel rendelkezik.

 

Az Orális medicina és a Parodontológia egyetemi tankönyvek

A fogorvostanhallgatók számára az orális medicina tantárgyat egészen 2017-ig oktatta a Klinika, dr. Kövesi György nyugugalmazott egy. docens és Prof. Gera István szerkesztésében jelent meg a hiánypótló Orális medicina, szájbetegségek tankönyv 2016-ban. 2017 óta a parodontológia tantárgyat oktatják a klinika munkatársai magyar, német és angol nyelven, négy féléven át, szigorlatos zárással. 2017-ig Klinikánk látta el a szájnyálkahártya-betegeket is, ez a profil a tantárgy átadásával került át az Orális Diagnosztika tanszékhez.

 

Az oktatók és a hallgatók évente közel 18-20 ezer esetet látnak el. Az intézmény szakmai profiljai közé tartozik jelenleg a fogágybetegségek ellátása, valamint a parodontális implantológiai kezelések.

A klinika a betegellátás és az oktatás mellett a kutatásban is előkelő helyet foglal el, a külföldi közlemények számát tekintve hosszú évek óta kiemelkedő eredményeket érnek el a karon belül, ami részben a klinikán végzett munkának, részben pedig a nemzetközi együttműködéseknek köszönhető. A kutatási területek közt említendő az irányított parodontális szövetregeneráció hosszú távú eredményeinek vizsgálata, a biológiai mediátorok (ingerületátvivő anyagok) alkalmazása a parodontológiában, a mucogingivális sebészet, a parodontális epidemiológia, a szájüregi rákot megelőző állapotok (praecancerosisok), valamint a parodontális morfológiai vizsgálatok. Erről bővebben a Kutatás menüben olvashatnak.

A Parodontológiai Klinika orvos munkatársai (2017)

A Parodontológia Klinika (és szakmai elődjeinek) külföldi kollaborációs kapcsolatai:

  • University of Winnipeg, Canada, J.R.Trott
  • University of Copenhagen, Copenhagen, Dánia, Jens J. Pindborg
  • World Health Organization, Copenhagen, Jens J. Pindborg
  • Karolinska Institute, Stockholm, Svédország, Lars Frithiof
  • Erfurti Egyetem, Németország, Walter Künzel
  • University of Connecticut USA Lawrence Raisz
  • University of Connecticut USA később Tufts University, Boston USA Janet M. Hock
  • University of Connecticut USA Klaus Nuki
  • Pennsylvania University, Philadelphia USA Novotny Anthony
  • University of Homburg, később University Mainz, Németország Anton Sculean
  • Aarhus-i Egyetem, Aarhus, Dánia Thorkild Karring
  • Belgium/Németország, Michel Brecx

Jelenlegi orvosaink

Információk a járóbeteg-rendelésről