Betűméret: A A A

A Pető András Kar

A Semmelweis Egyetem 6 kara közül az egyik a Pető András Kar, amely a Semmelweis Egyetem alapító okiratában meghatározott különböző közoktatási, valamint rehabilitációs és habilitációs alaptevékenységeit szervezeti és szakmai tekintetben önálló, de egymással együttműködő intézményegységek keretében látja el. Mint gyakorlóintézmény, részt vesz a konduktor tanítóképzés alap- és továbbképzési feladataiban.

A Semmelweis Egyetem Pető András Kar – korábban Pető András Főiskola, illetve Pető Intézet – küldetése, hogy a konduktív pedagógia eszközeivel javítsa azoknak az életminőségét, akik elsősorban központi idegrendszeri sérülés miatt nehézséggel és kihívással szembesülnek. A konduktív pedagógia világszerte keresett és elismert magyar hivatás. A Pető Intézet, mely 2017. augusztus 1-jétől a Semmelweis Egyetem karaként Pető András Kar néven működik, 2015-ben ünnepelte a konduktív módszer alapításának 70 éves évfordulóját, a felsőfokú konduktorképzés 50 éves fennállását és a védőnőkkel történő rendszerszemléletű együttműködés 15. évét.

A karon korszerű, gyakorlatorientált konduktorképzés folyik, emellett felnőttképzési programokat is megvalósít az értékelvűség és a teljesség jegyében, hazai és nemzetközi szintéren.

 A Pető-módszerről

A Pető-módszer, mely Dr. Pető András orvos-gyógypedagógus nevéhez fűződő fejlesztő módszer, habilitációs, rehabilitációs eljárás. Az ilyen szemléletű fejlesztés célja, hogy a sérültek önellátóvá váljanak, és integrálódjanak a társadalomba, annak hasznos tagjává válva.

Dr. Pető András alapgondolata az volt, hogy az idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, és ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Ezért nevezte el módszerét „konduktívnak”, amely latin eredetű kifejezés, jelentése: rávezetés. A konduktív pedagógia egyik legfontosabb célkitűzése, hogy tanulni tanítson, azaz a tanulási képességeket fejlessze, függetlenül az életkortól.

A konduktív pedagógia eredményességének köszönhetően a központi idegrendszer sérültek (Cerebral Paresis) komplex személyiségfejlődésen mennek keresztül, mely növeli az esélyegyenlőségüket. Dr. Pető András professzor a gyermekek fejlesztése mellett nagy súlyt fektetett a felnőtt diszfunkciókkal – mint például sclerosis multiplex, Parkinson-kór – élők rehabilitációjára is. Még súlyos sérülés esetén is, lehetőség van új kapcsolatrendszer kiépítésére, és aktivitás révén bizonyos fokú önregenerálódásra.

A Pető-módszer nyerte el a Hungaricum Klub minősítésében az első szellemi hungaricum címet. Originalitása és egyedisége következtében 2013-ban Magyar Örökség Díjat, és még ugyanebben az évben a Prima Primissima gálán Prima díjat kapott. A módszer nemzetközi viszonylatban is ismert és elismert, a kar kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik.

A Semmelweis Egyetem Pető András Kar közösségének küldetése a mozgásukban – elsősorban központi idegrendszeri sérülés miatt – nehézséggel és kihívással szembesülő, bármely életkorú emberek életminőségének javítása a konduktív pedagógia által.

Karunk a hagyományok őrzése és az innovációk révén korszerű, gyakorlat orientált konduktorképzést folytat és felnőttképzési programokat valósít meg, az értékelvűség és a teljesség jegyében, hazai és nemzetközi színtéren.

Az intézmény székhelye: 1125 Budapest, Kútvölgyi út 8.
Telephelye: 1118 Budapest, Villányi út 67.
Működési területe: országos

Az intézmény működését meghatározzák különösen az alábbiak:

Szervezeti egységeink organogramja erről a linkről tölthető le.