Az Evangelische Hochschule Nürnberg főiskola által szervezett I. Konduktíve Förderung elnevezésű szakmai kongresszuson képviselte a Pető András Kart Dr. Túri Ibolya tudományos dékánhelyettes.
 
A dékánhelyettes, aki a konferencián plenáris előadással, valamint azt követően kerekasztal-beszélgetésben is részt vett, kitért a konduktív nevelés alapvető elemeinek bemutatásán túl a jövőbeni tervekre is. Hangsúlyozta a konduktorképzés 8 szemeszteres megvalósításának jelentőségét és fontosságát, amely elengedhetetlen annak érdekében, hogy a tanultak a gyakorlatba beépülhessenek és elmélyülhessenek. Bemutatta továbbá a kar tudományos stratégiáját, és annak legújabb és legfontosabb pontjait felölelő kutatási műhelyeket, valamint az ott megkezdett vizsgálatokat is. 
 
A konferencián jelen voltak a képzésben résztvevő oktatók, vezetők, hallgatók, valamint bayerni tartomány konduktorai, és a tartományi minisztérium delegált képviselője is a konduktori diploma elismertethetőségének lehetőségeinek vizsgálata céljából.
 
Dr. Túri Ibolya