Ugrás a tartalomra

A Tiszával ismerkednek a konduktív nevelésben részesülő fiatalok

2019.06.24
20:16
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
Kenus vízi táborban vesznek részt hétfőtől a zentai és környékbeli, valamint a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Kara által, konduktív nevelésben részesülő fiatalok.

A tábor lényege a barátkozás, illetve rekreáció mellett, hogy a résztvevők megismerjék a Tiszát és a folyóhoz kötődő életet. A tábor hétfőtől szombatig tart, amelynek megvalósításában aktív partner a helyi Tiszavirág Kajak Klub is.

Túri Ibolya, táborvezető, tanár, Semmelweis Egyetem Pető András Kar, Budapest, Magyarország: „Gyerekek és felnőttek, a konduktív nevelésben részt vevő, illetve volt neveltjeink azok, akik érkeztek Zentára, és nagy örömmel és kíváncsisággal várjuk azokat a gyerekeket, akik, mint helyiek bekapcsolódnak ebbe a programba. Annyit lehet tudni rólunk, hogy mintegy 10 éve kezdtük meg az adaptív evezés programot Magyarországon, ami azért alapvetően nem központi idegrendszeri sérültekre kifejlesztett sportág, de a konduktív nevelésben tanultaknak mindenképpen egy adaptív alkalmazására nyílik lehetőség.”

Tisza
Zenta
Pető
konduktív nevelés

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.