a Semmelweis Egyetem
47 nap
20 óra
38 perc
43 mp

2019. március 25 és 30. között került megrendezésre az észak Velencéjeként is ismert Néva-parti városban, Szentpéterváron az össz-oroszországi jubileumi X. Nemzetközi Képzési Konferencia, ahol idén 18 ország szakemberei képviseltették magukat és amelyre a Pető András Kar harmadszor kapott meghívást. A konferencián való részvételre a kart a Szentpétervári Önkormányzat Oktatási Bizottsága és a Nekrasov Főiskola közösen kérte fel.

A konferencia középpontjában ezúttal az integráció / inklúzió /kérdése állt, azaz a fogyatékkal élő emberek egészséges társadalomba való beilleszkedési lehetőségei.

Dr. Zsebe Andrea PAK dékán plenáris előadást tartott szakemberek, önkormányzati vezetők és főiskolai hallgatók előtt a konduktív nevelés szerepéről a társadalmi integrációban, a konduktor kompetenciájáról, a karon folyó szakember képzés jelenéről és jövőjéről, valamint két rövidfilmet is bemutatott a képzés 70 éves történetéről, illetve egy korábbi nevelt édesanyjának tapasztalatairól. A konferencia keretében  tárgyalt a Pető András Kar több éve szerződött partnere, a Nekrasov Főiskola vezetőivel az együttműködés eddigi megvalósulásáról és annak további lehetőségeiről, melynek leglényegesebb elemei az orosz szakemberek és főiskolai hallgatók számára szervezett rövid szakmai kurzusok, diákcsere programok, valamint egy alapozó fakultatív tárgy meghirdetéséről is.

Dr. Zsebe Andrea felkeresett egy szegregált általános és középfokú iskolát, ahol kizárólag központi idegrendszeri sérüléssel élő gyermekek fejlesztése folyik és ahol jelentős szerepet kap a művészeti- és a parasport utánpótlás nevelése is. A kar vezetője részt vett továbbá a X. Nemzetközi Képzési Fórum záró kerekasztal rendezvényén, melyen az orosz oktatáspolitika országos vezetői is megjelentek. Hozzászólásaikban nagy hangsúlyt kapott a szegregált nevelés megtartásával egy időben az integráció fontossága is.

A konferencia bizonyította, hogy az orosz partner-főiskola továbbra is nyitott a Pető András Kar szakembereivel történő együttműködés fenntartásában és kibővítésében.

Lengyel János / Vona Zsófia