a Semmelweis Egyetem
72 nap
-1 óra
28 perc
38 mp

Lelkileg néha nehéz, szakmailag mindig izgalmas – így jellemzi a Magyar Vívó Szövetség és a Pető Intézet együttműködésének első teljes évét a projektet és az edzéseket vezető Csaba Edina. A korábbi vb-érmes vívó szerint a beteg gyermekekkel együtt töltött néhány hét után az ember egészen átértékeli a siker fogalmát. Ezért pedig hálás a sorsnak.

„Tiszta és jó lelkű társaság, áldom az eget, hogy melléjük kerülhettem” – mondta Csaba Edina, vb-ezüstérmes vívó, aki 2017 tavasza óta a Pető Intézetben tart heti egy alkalommal edzéseket, olyan beteg gyermekek számára, akiknek jószerivel más esélyük nem is lenne a sportolásra.

A Magyar Vívó Szövetség 2013-ban indította el az iskolai vívóprogramját, a 113. intézmény, amely csatlakozott a projekthez a Pető volt.

„Mi magunk is gondolkodtunk hasonlóban, de végül egy szülő felvetésére a Pető Intézet vezetőitől érkezett a megkeresés” – idézte fel a kezdeteket Csampa Zsolt, a szövetség elnöke. „Büszkék vagyunk a közös munkára, látjuk, hogy fejlődnek a gyerekek hónapról-hónapra, hogy mindez mekkora élmény számukra. Tavaly bemutatóvívást tartottak a diákolimpián, idén a legügyesebbek már versenyzőként is bemutatkoztak a kerekesszékes vívók között. Látszott rajtuk, hogy hatalmas öröm, hogy közönség előtt mutathatják meg a tudásukat.”

„A Pető Intézet vezetősége és a konduktorok visszajelzése szerint a gyerekek koncentrációs képessége, a finom motorikus mozgása látványosan javult, ez pedig a hétköznapi életüket is könnyebbé, boldogabbá teszi. Azt hiszem, ennél többet senkinek sem adhat a sport. Ez olyan cél, amiért megéri dolgozni” – teszi hozzá büszkén az elnök.

A Magyar Paralimpiai Bizottság által is segített programban jelenleg tizennégy, többségében 13-15 éves gyerek vesz részt a vívóórákon az intézet falai között. Hetente egyszer jönnek össze, és mindegyik alkalom egészen különleges élményt jelent a tréningeket vezető Csaba Edinának.

„Hétről-hétre rengeteget kell gondolkodni, igazán kreatív feladat, emberileg és szakmailag is olyan projekt, amiben rengeteg kihívást és boldogságot találni egyszerre. Emlékszem, az első alkalmak nagyon nehezek voltak, a klasszikus vívói feladatokat sutba lehetett dobni. Olyan, többségében születésükkor oxigénhiányos állapotba került vagy izomsorvadásban szenvedő gyerekekről beszélünk, akiknek a műanyag tőrök megfogása is nehézséget jelentett. Innen jutottunk el másfél év alatt odáig, hogy már cselezni tanulunk, a legjobbak pedig a nehezebb, valódi fémfegyverekkel vívnak” – idézte fel a kihívások egy részét az edző.

De nemcsak a csapat vívótudása fejlődik látványosan, hanem a köztük lévő kohézió is.

„Kerekesszékes vívókról beszélünk. A betegségük miatt sokuknak a beöltözés is komoly kihívás, mégis mindig csillogó szemmel jönnek az órákra. Eleinte volt, hogy fél óra elment az előkészületekkel, mire valóban el tudtunk kezdeni mozogni. Ma már időre mérjük a motiváció kedvéért, és tíz perc alatt szinte mindig megvagyunk. A rutin mellett az is sokat számít, hogy segítik egymást, ezt látni pedig csodálatos dolog.”

Csaba Edina szerint mára a Pető Intézetben is külön fogalomként emlegetik a kis csapatot. „A” vívók.

Sokszor hálás, ám sokszor lelkileg kifejezetten nehéz a feladat, amit Edina a csapat koordinálásával, felkészítésével vállalt.

„Néha egy-egy edzés után van, hogy beülök az autóba és elkezdek könnyezni. Elképesztően vidám, jó lelkű társaságról van szó. Van, hogy rossz napom van, de akkor is biztos, hogy az edzésen meg tudnak nevettetni. Olyan gyerekek, akik tudják, nem könnyű a sorsuk, de megbékéltek vele és képesek őszintén boldognak lenni. Példaértékű az élethez való hozzáállásuk, nem szorulnak rá a sajnálatra, de az ember nem mindig tudja kizárni a rossz, negatív gondolatokat” – mesél őszintén a kevésbé vidám percekről.

„Van egy kislány a csoportban, igazi energiabomba, mosolygós, jól nevelt, gyönyörű az arca. Szerintem a legtöbben ilyennek írnák le a tökéletes gyereket. Csak épp izomsorvadása van. Amikor az ember akaratlanul is észreveszi, hogy egyik hétről a másikra, egy-egy korábban betanult, sikeres, jó mozdulat nem megy neki a betegsége miatt, az azért nagyon nehéz tud lenni. Mind tudjuk, hogy a betegsége végén ott a halál, de ő úgy jön, úgy dolgozik, pillanatok alatt képes elfeledtetni ezeket a gondolatokat. Soha nem lehet rá egy rossz szavam sem, néha nagy fájdalmai vannak a betegsége miatt, de akkor is lejön, mert neki ez fontos. Lehet, kevésbé mosolyog épp, lehet más munkát végez, de velünk van. Elképesztő a hozzáállása és a kitartása.”

A Pető Intézet vívói számára május végén ért véget az edzésszezon, legközelebb októberben állnak munkába. Mint Edina mondja, a nyári szünet után a legfontosabb, hogy az iskolába szokjanak vissza, aztán ha a tanulás rendben van – ami alapelvárás –, akkor jöhet a szórakozás és a munka. Mindez viszont nem azt jelenti, hogy „A” vívók megszűnnének vívók lenni a nyáron.

„Sokuknak nagyon szigorú diétát kell tartaniuk és van, akinek ez nem mindig ment. Az egyik kisfiúnak problémái voltak a súlyával, kénytelenek voltunk mondani neki, hogyha folytatni akarja a vívást, be kell tartsa a diétát. Mindez akkora motivációt jelentett neki, hogy két és fél hónap alatt látványosan fogyni tudott. Lehet a sport, a sportolók sikerét világbajnoki érmekben mérni, és lehet innen, az egészen apró, hétköznapi sikerek és eredmények szempontjából.”

A félórányi beszélgetés után nem nehéz kitalálni, hogy Csaba Edina, aki a siker mindkét formáját megízlelte már, melyiket tartja fontosabbnak…