A 2014. június 1-én megalakult önálló Onkológiai Tanszék a SE-n is lehetőséget adott a graduális képzés indítására. 2015. aug. 1-től a tanszék vezetésére Prof. dr. Polgár Csaba kapott megbízást, aki jelenleg az OOI főigazgató főorvosa.  2016. július 1-től Polgár Csaba a Tanszék pályázat útján 5 évre kinevezett vezetője lett, és a kinevezését 2021-ben újabb 5 évre meghosszabbították.

Az Onkológia tantárgy graduális oktatásának elindítása. A 2015-16. tanévben a Tanszék legfontosabb feladata az onkológia graduális oktatásának bevezetése volt. Az onkológia oktatását az ÁOK V. évfolyamos hallgatói részére féléves tantárgyként kezdtük meg. A Belgyógyászat IV. (Gasztroenterológia) tantárgy óraszámának terhére került bevezetésre az onkológiai képzés összesen 20 óra terjedelemben (6 óra tantermi előadás + 14 óra gyakorlat). A 6 óra tantermi előadás tematikáját úgy állítottuk össze, hogy az a korlátozott tantermi óraszám ellenére átfogó áttekintést adhasson a hallgatóknak, érintve a daganatok epidemiológiáját, etiológiáját, korai felismerését és szűrését, patológiai és képalkotó diagnosztikáját, és a daganatok komplex kezelését – beleértve a daganatkezelés három fő módszerét (daganatsebészet, sugárterápia és gyógyszeres kezelések).

Jelenleg az ÁOK IV. éves hallgatói számára végzünk oktatást az „Onkológia és helyreállító plasztikai sebészet” című tantárgy keretében 40 órában, 14 előadással és 26 gyakorlati órával. A képzés blokkosított formában, két hetes blokkokban történik.

A Tanszéknek jelenleg 9 részmunkaidős oktatója van, akik közül mindenki rendelkezik tudományos fokozattal.