Nyolc kiemelkedő, az egyetemmel kapcsolatot ápoló, nemzetközi hírű professzor vehette át a Semmelweis Egyetem díszdoktori címét a Szalonban megrendezett Doctor Honoris Causa ünnepségen. Dr. Szél Ágoston rektor megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy 1967 óta immár 43. alkalommal adományoz az egyetem díszdoktori címeket a karok felterjesztései alapján.

Az Általános Orvostudományi Kar felterjesztésére ebben az évben heten kaptak díszdoktori címet. A díjazottak laudációját, tudományos eredményeit és Semmelweis Egyetemhez fűződő kapcsolatát Dr. Hunyady László dékán ismertette.

Dr. Christine Baylis a Floridai Egyetemen az élettan és funkcionális genomika professzora, valamint a Hipertónia Centrum vezetője. Fő kutatási területei a vesehemodinamika, a vérnyomásszabályozás, a renális adaptáció a normál és kóros várandóssághoz, a veseműködés szabályozásában észlelhető nemi különbségek és az öregedés által bekövetkező renális változások. Közel három évtizede tart fenn szoros kapcsolatot a Semmelweis Egyetem kutatóival, akik közül heten dolgoztak a laboratóriumában is. Az együttműködések eredményeként több magas színvonalú publikáció született.

Dr. Mikael Björnstedt a Karolinska Intézet Klinikai Patológiai és Citológiai Intézetének vezetője. Fő érdeklődési területe az új redox alapú kemoterápiás szerek használata a rák kezelésében. A Karolinska Intézet és a Semmelweis Egyetem együttműködése több mint tíz évre tekint vissza. A professzor speciális, modellértékű csereprogramot alakított ki a két intézmény között a patológusok számára, mely hozzájárul a szakemberek itthon tartásához is. Az együttműködés keretében számos közös tudományos program indult és születtek közös közlemények is.

Dr. Gerhard Hindricks a Lipcsei Egyetemi Szívcentrum igazgatója, az egyik legtapasztaltabb klinikai elektrofiziológus a pitvarfibrilláció és a kamrai tachykardia katéteres ablációjában. A kilencvenes években nagyban hozzájárult a rádiófrekvenciás katéter abláció kifejlesztéséhez. Kutatási érdeklődése kiterjed a szívelégtelenség elektromos terápiája is. A Magyar Kardiológusok Társaságának tiszteletbeli tagja, számos alkalommal járt Magyarországon, rendszeres kapcsolata van a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika munkatársaival, több közös kutatás is folyik.

Dr. Keiichi Maruyama napjaink egyik leghíresebb onkológiai sebésze világszerte, jelenleg a tokiói University of Health and Welfare Sanno Medical Center sebészeti-onkológiai osztályának professzora. Fő érdeklődési területe a gyomorrák sebészeti kezelése, új műtéti eljárások kifejlesztése. Aktívan részt vett a Japán-Magyar Sebészeti Társaság létrehozásában. Tudományos szakmai kapcsolatot alakított ki a Semmelweis Egyetem sebészeivel, oktatóival is, és eredményeit, műtéti módszereit átadva a magyar kollégáknak, hozzájárul a hazai páciensek korszerű gyógyításához.

Dr. George Kunos az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézeten belül működő Alkoholfüggőség és Alkoholizmus Nemzeti Kutatóintézet tudományos igazgatója. Tudományos karrierjét a Semmelweis Egyetemen kezdte, és hamar a katecholamin receptor vezető szakértőjévé vált.  Az elmúlt két évtizedben munkatársaival alapvető jelentőségű felfedezéseket tettek az endokannabidok szerepéről olyan betegségek patogenezisében, mint például az alkoholos májbetegség, az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség. A professzor rendszeresen szerepel a legtöbbet idézett kutatók Thomson Reuters által összeállított listáján. Pályafutása során végig szoros kapcsolatot tartott a magyar tudományos közösséggel.

Dr. Rainer Schulz 2011 óta a németországi giesseni egyetem Élettani Intézetének vezetője. A miokardiális ischemia és a reperfúziós sérülés, valamint ezek megelőzése terén végzett kutatásaival nemzetközi hírnévre tett szert. Több mint háromszáz tudományos közlemény szerzője, citációi száma meghaladja a 21 ezret. 2014-ben felkerült a legtöbbet idézett kutatók listájára. 15 éve kezdődött tudományos együttműködése Dr. Ferdinandy Péter kutatócsoportjával, mely eredményeként eddig mintegy harminc közös publikáció született.

Dr. Josef Smolen a Bécsi Orvostudományi Egyetem III. Sz. Belgyógyászati Klinikájának professzora, a hietzingi reumatológiai centrum vezetője. Nemzetközileg elismert immunológus és belgyógyász, a világ vezető reumatológus szakemberei és kutatói közé tartozik. Nevéhez fűződik a „Treat to Target” koncepció kidolgozása, mely a rheumatoid arthritis és más gyulladásos autoimmun betegségek célértéken alapuló gyógyszeres kezelését foglalja magában. A reumatológiai oktatás és kutatás terén aktív kapcsolatai vannak a magyar szakemberekkel, mely közös publikációkban és nemzetközi szakmai ajánlások megfogalmazásában is megnyilvánul.  

A Gyógyszerésztudományi Kar által felterjesztett díszdoktort Dr. Zelkó Romána dékán méltatta.

Dr. Clive G. Wilson a glasgow-i Strathclyde Egyetem kutatóprofesszora, egyebek mellett a biofarmácia, farmakokinetika, gyógyszertechnológia, valamint a fiziológiás gasztrointesztinális felszívódású retard gyógyszerfejlesztés nemzetközileg elismert kutatója. Magyarországon és a Semmelweis Egyetemen is több előadást tartott, a Gyógyszerészeti Intézet több kutatójával ápol együttműködési kapcsolatot, melyből tudományos publikációk is születtek. Jelenleg is folyamatban van egy közös kutatási projekt az egyetemmel.

A laudációkat követően Dr. Szél Ágoston és Dr. Hunyady László, valamint Dr. Zelkó Romána átadta a díszdoktori címről szóló oklevelet és stólát a díjazottaknak, majd a frissen avatott díszdoktorok szóltak.

Dr. Szél Ágoston zárszavában kiemelte: nemcsak az egyetem tüntette ki most a legmagasabb elismerésnek számító díszdoktori címmel a professzorokat, hanem ők is kitüntetik az egyetemet jelenlétükkel, együttműködésükkel.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem