A Semmelweis Egyetem delegációja is részt vett az Amerikai Magyar Orvosszövetség (Hungarian Medical Association of America – HMAA) 50. jubileumi konferenciáján floridai Sarasotában. A rendezvényt Áder János köztársasági elnök nyitotta meg, Dr. Merkely Béla rektor pedig Pro Universitate Díjakat adott át.

Az HMAA tekintélyes, befolyásos szakmai szervezetté formálódott megalakulása óta – mondta Áder János köszöntőjében. Dr. Merkely Béla kiemelte, hogy az elmúlt években több mint 400 hallgató vehetett részt az Ivan Krisztinicz Hallgatói Csereprogram keretében három hónapos amerikai gyakorlatokon, elsősorban a buffalói Dent Neurological Institute and Roswell Park Cancer Institute klinikáin.

A rektor négy Pro Universitate Díj átadásával ismerte el az HMAA eddigi hozzájárulását a magyar, ezen belül is különösen a Semmelweis Egyetemen tanuló orvostanhallgatók gyakorlati képzésének fejlesztéséhez. Az 50 éves fennállását ünneplő HMAA tagjai közül Dr. Ivan M. Krisztinicz számára posztumusz adták át az elismerést, emellett Pro Universitate Díjat kapott még Dr. Matolcsy Sándor, Dr. Mechtler László és a jelenlegi elnök, Dr. Khoor András. Különdíjat vehetett át Dr. Gloviczki Péter, aki a Városmajor Szív-és Érgyógyászati Klinikán kezdte pályafutását és jelenleg a Mayo Clinic professzora, valamint Dr. Ács Géza, aki az HMAA főtitkáraként a konferencia szervezésében is részt vett.

Beszédében Dr. Merkely Béla elmondta, hogy az egyetem vezetésének egyik legfontosabb célja bekerülni a világ legjobb 100 egyeteme közé, és ennek elérésében továbbra is számít az Amerikai Egyesült Államokban élő orvoskollégák segítségére.

A konferencián több mint 20 előadást tartottak a Semmelweis Egyetem oktatói és hallgatói kardiológiai, patológiai, onkológiai, ortopédiai és szülészeti témákban. Előadtak többek közt Dr. Merkely Béla, Dr. Ferdinandy Péter, Dr. Matolcsy András, Dr. Kellermayer Miklós, Dr. Kiss András, Dr. Sándor József egyetemi tanárok, Dr. Tárnoki Ádám egyetemi adjunktus, Dr. Kosztin Annamária egyetemi tanársegéd, Dr. Sydo Nóra kardiológus rezidens, Dr. Merkely Petra szülész-nőgyógyász rezidens és Stubnya Bence medikus, HMAA-ösztöndíjas. Az előadók között szerepelt például Dr. Craig Mello Nobel-díjas kutató, Dr. Peter Ganz és Dr. Thomas Ganz professzorok és Dr. Gloviczki Péter professzor is.

Az ötnapos konferencián részt vett Dr. Szabó László Washingtonba akkreditált magyar nagykövet, az EMMI képviseletében Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, továbbá Farkas Bertalan űrhajós és Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok edző, akik külön workshopok alkalmával találkoztak a konferencia résztvevőivel. Az HMAA vezetése a rendezvény alatt a szervezet aktuális projektjeiről és a mobilitási program fejlesztési lehetőségeiről is tanácskozott, valamint új vezetőségi tagokat választottak.

Mint minden évben, idén is a rendezvény kiemelt eseménye volt a magyar és az Egyesült Államokban élő orvosok közti vízipóló mérkőzés, amit 11-8-ra a Dr. Merkely Béla által vezetett magyar csapat nyert meg. A mérkőzés bírája Kemény Dénes volt.

Forrás és fotó: Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága