A Nagyvárad téri Elméleti Tömbben rendezték meg a 20. Európai Bioenergetikai Konferenciát (European Bioenergetics Conference – EBEC), ahol mintegy 70 előadó, köztük két Nobel-díjas tudós tartottak prezentációt.

A rendezés jogát a 2014-es lisszaboni konferencián Magyarország nyerte el, ezen belül az EBEC tudományos bizottsága főszervezőnek Dr. Tretter László egyetemi tanárt, az Orvosi Biokémiai Intézet igazgatóját, társzervezőnek pedig Dr. Zimányi László, az MTA Szegedi Biológiai Központ Biofizika Intézetének igazgatóját kérte fel. A megnyitón Dr. Tretter László és Dr. Hunyady László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja köszöntötték a résztvevőket. A házigazdák leszögezték: nagy megtiszteltetés, hogy a Semmelweis-emlékévben, egy évvel a Semmelweis Egyetem fennállásának 250. évfordulója előtt egy ilyen rangos nemzetközi rendezvénynek adhat otthont az egyetem.

Az EBEC hagyományosan 300–500 fős konferencia, Budapestre a 408 regisztrált résztvevő 35 országból érkezett, és örömteli volt a PhD-hallgatók jelentős, 122 fős részvétele – emelte ki Dr. Tretter László. Az idei mintegy 70 meghívott előadó – köztük a Nobel-díjas Sir John Walker és Hartmut Michel – a világ vezető bioenergetikai laboratóriumainak képviseletében tartottak plenáris és párhuzamos szekcióelőadásokat. A prezentációkon túl poszterszekciók, valamint kerekasztal-beszélgetés szerepelt a programban. Az EBEC nevében ugyan európai tanácskozás, de mivel a témában nem rendeznek világkonferenciát, így az európai mellett az ázsiai, észak- és dél-amerikai, illetve ausztrál kutatók részére is lehetőséget nyújt a legújabb eredményeik bemutatására – tájékoztatott Dr. Tretter László. A konferenciát kétévente rendezik meg, legutóbb Olaszországban Riva del Garda adott neki otthont.

Dr. Tretter László a konferencia főbb témaköreiről szólva elmondta, hogy a bioenergetika mint tudományág az élő szervezetekben történő kémiai energiatermeléssel és -felhasználással foglalkozik. Minden sejt létének alapja a szükségleteknek megfelelő mennyiségű „univerzális energiavaluta”, az ATP termelése. Az energiaellátó rendszer sérülése esetén a sejt nem képes ellátni a specializált feladatait sem (többsejtű szervezetekben az idegsejtek nem képesek akcióspotenciál generálására, az izomsejtek nem képesek összehúzódásra). Fotoszintézis nélkül a földi élet jelenlegi formáinak nagy része nem létezhetne. A sejtek bioenergetikájának befolyásolása, a bioenergetikai rendszer sérülésének javítása a gyógyszercélpontok egyik fontos csoportja. Az energiatermelés, illetve -felhasználás egyensúlyának befolyásolása a népbetegségnek tekinthető elhízás gyógyításának fontos eszköze lehet. A sejtek energiafelhasználásának növelésével, a mitokondriumok szétkapcsolásával változatlan kalóriabevitel mellett is súlycsökkenést lehet elérni. Az elmúlt évtizedben a daganatos betegségek kutatásában a ráksejtek speciális bioenergetikája nagy figyelmet kapott, ez a kutatási irány is szerepelt a konferencia programjában.

 

Keresztes Eszter
Fotó: Adrián Zoltán