Budapesten, a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában (EOK) rendezték meg a 47. Európai Izomkongresszust (European Muscle Conference, EMC), mely az Európai Izomkutató Társaság (European Society for Muscle Research) legfontosabb, éves rendszeres konferenciája.

Az eseményt Dr. Kellermayer Miklós egyetemi tanár, a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet igazgatója, egyben a konferencia szervezője és házigazdája nyitotta meg. Köszöntőbeszédében elmondta, az Európai Izomkongresszus a legújabb izomkutatási eredmények bemutatása mellett, egy-egy új területtel is kiemelten foglalkozik, mely idén a motor-fehérje farmakológia volt. Megemlítette, hogy a konferenciára és az azt felvezető szatellit eseményre, az Izom-Biofizika Nyári Egyetemre (Muscle Biophysics Summer School) összesen 260-an regisztráltak, 28 különböző országból. Kiemelte, hogy idén az izomkutatás területe két neves évfordulót is ünnepel: a titint 40 éve fedezték fel, az aktint pedig 75 éve – ez utóbbit ráadásul pont Magyarországon, a II. világháború alatt, Szent-Györgyi Albert laboratóriumában.

Ezután Dr. Merkely Béla rektor köszöntötte a konferencia résztvevőit. Örömét fejezte ki, hogy egy Szent-Györgyi Albertről elnevezett teremben üdvözölheti a hallgatóságot, hiszen az ő laboratóriumaiban rakták le a modern izomkutatás, izom-biokémia és -biofizika alapjait. Emlékeztetett arra is, hogy Szent-Györgyi volt a Semmelweis Egyetem Biokémiai Intézetének alapítója és első igazgatója is, akit Straub F. Brúnó, az aktin felfedezője követett e poszton. Miután az intézmény – mely ráadásul jövőre ünnepli fennállásának 250. évfordulóját – ennyire szorosan kötődik az izomkutatás kulcsszereplőihez és felfedezéseihez, különlegesen örömtelinek és helyénvalónak nevezte, hogy a Semmelweis Egyetem adhat otthont az idei Európai Izomkongresszusnak.

Az augusztus 30. és szeptember 3. között megrendezett 47. Európai Izomkongresszust az Izom-Biofizika Nyári Egyetem vezette fel, szintén az Elméleti Orvostudományi Központban. A konferencián 12 különböző, az izomműködéshez kapcsolódó szekcióban folytak előadások, továbbá négy műszeres, szponzorcégek által támogatott workshopra is sor került.

A kongresszust évről évre más európai országban rendezik meg. Magyarország már másodszor volt szervező, jövőre az Egyesült Királyság lesz a házigazda. Az Európai Izomkutató Társaság taglétszáma dinamikusan változik az éves kongresszusi regisztrációk függvényében, de meghaladja a kétezret. Bár európai társaságról és konferenciáról van szó, hagyományosan nagy számban vesznek részt rajta tengerentúlról érkező kutatók is.

 

Deme Tamás
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem