A mintegy két hétig tartó játékok alatt összesen csaknem 1040 kezelést, beavatkozást végzett a vizes világbajnokság orvos-egészségügyi csapata. Kórházba közel 130 beteg került, melyből 28 főnél volt szükség traumás ellátásra – számolt be Dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettes, a mintegy 500 fős stáb vezetője, hangsúlyozva, hogy a megfelelő felkészülésnek és a folyamatos készenlétnek köszönhetően a várakozásoknak megfelelően, gördülékenyen sikerült ellátni a feladatokat. Mint elmondta: számos pozitív visszajelzést kaptak a munkájukkal kapcsolatban, a nemzetközi úszószövetség (FINA) orvosi bizottsága külön megdicsérte tevékenységüket. Dr. Merkely Bélát négy éves időtartamra beválasztották a FINA orvosi bizottságába.

Fizioterápia, ízületi és izomsérülések kezelése, fül-orr-gégészeti és szemészeti akut ellátás – ezekre a beavatkozásokra volt leginkább szükség a Magyarországon rendezett FINA vizes világbajnokság első szakaszában. A traumatológiai sérülések között egy bíró Achilles-ín szakadása volt a legjelentősebb, míg a sportolóknál az eddigi legkomolyabb eset egy vakbélműtét volt, melyet a Semmelweis Egyetem klinikáján végeztek el, de azóta a sportoló már gyógyultan távozott.

A vizes világbajnoksághoz kapcsolódó orvos, egészségügyi szolgáltatásokat az egyetem tulajdonában lévő Semmelweis Kft. végezte Az orvos-egészségügyi csapat döntően a Semmelweis Egyetem orvosaiból, szakdolgozóiból és orvostanhallgatóiból állt, de más kórházak sport iránt elkötelezett szakemberei is erősítették a stábot, továbbá a másik három orvosegyetemről és Marosvásárhelyről is érkeztek résztvevők – mondta el Dr. Merkely Béla. Több mint 550-en jelentkeztek, az ellátásban közel 500 fő vett részt egy háromnapos oktatás után.

A csoport tagjai a világverseny egész ideje alatt folyamatosan láttak el sportolókat, és nyújtottak egyéb egészségügyi tevékenységet az ún. FINA-család, az edzők, rendezők és más, a világszövetség által akkreditált résztvevők számára. A vb valamennyi helyszínén, Budapesten és Balatonfüreden is folyamatosan jelen voltak, vagyis a két füredi uszoda mellett a Duna Arénában, a Hajós, a BVSC, a Tüske és a Császár-Komjádi uszodákban. (A balatonfüredi helyszínen az orvos-egészségügyi csapattal készült riportunk ide kattintva olvasható.) Összesen hat sportágban, öt helyszínen, továbbá több mint tíz tréningmedencénél kellett biztosítani az ellátást, a Duna Arénában három orvosi helyiséget alakítottak ki, a Margitszigeten kettőt, a Batthyány téren pedig egy jól felszerelt egészségügyi konténert.

Emellett a különböző szálláshelyeken is nekik kellett biztosítaniuk a sportolók, csapattagok, vezetők ellátását, amit egy minden hotelre kiterjedő ellátási struktúra megszervezésével, valamint 24 órás call center kialakításával oldottak meg. A FINA family team valamennyi tagján kívül azokat a nézőket is ellátták, akik csak helyszíni kezelésre szorultak.

Az egyetem új Központi Betegellátó Épületében kifejezetten erre az alkalomra egy mini klinikát alakítottak ki a sürgősségi és fekvőbeteg-háttér biztosítására.   

Olyan sportolói sérülés, mely újraélesztést vagy az uszodában mentőszállítást tett volna szükségessé nem volt, de a nyílt vízi versenyszámnál előfordult a vízből való mentés.

Az uszodai esetek nagyobb részét a kisebb sérülések, gyomor- bélrendszeri, felsőlégúti, szemészeti, fülészeti megbetegedések tették ki, előfordultak végtagsérülések is, valamint a vízilabdában apró traumák, arcot, fejet érintő sérülések. Dr. Merkely Béla kitért arra is, hogy szorosan és nagyon hatékony együttműködésben dolgoztak a vízi mentőkkel és az Országos Mentőszolgálattal. A legtöbb ellátás a Duna Arénában történt, de nem volt olyan helyszín, ahol ne lett volna szükség az egészségügyi csapatra. A leggyakoribb kezelés egyébként a fizioterápia volt, 500 kezelést végeztek a közel két hét során.

Dr. Merkely Béla szólt arról is, hogy a várakozásoknak megfelelően alakultak a feladatok, fel voltak készülve mindenre, amihez nagyon hasznosnak bizonyult a korábbi tapasztalatgyűjtés, mely során több nagy nemzetközi versenyre (pl. a 2015-ös kazanyi úszó világbajnokságra) is ellátogattak. Az orvos-egészségügyi csapat számos pozitív visszajelzést kapott, ami köszönhető annak is, hogy a stáb nagyon jól összeállt, mindenki több nyelven beszélt és azonnal kész volt segíteni. Ha bárkinek este 10-kor fogászati problémája volt, fél órán belül megoldották, csakúgy mint amikor éjszaka sürgősségi ellátásra szorult valaki – érzékeltette a rektorhelyettes. A nemzetközi szövetség (FINA) orvosi bizottsága külön elismeréssel szólt a csapatról, maximálisan meg voltak elégedve – számolt be. Dr. Merkely Bélát egyébként a következő négy évre a FINA világszövetség orvosi bizottságának tagjává választották.

Forrás:MTVA

A világverseny során két alkalommal Dr. Merkely Béla éremátadó ceremónián is részt vehetett. Julio C. Maglione-val, a FINA elnökével közösen adhatta át az 1 méteres férfi műugrás győzteseinek az érmeket, majd szintén részese lehetett a női 4×100-as vegyesváltó díjátadójának.

Dr. Merkely Béla szólt arról is, hogy néhány nap pihenés után a csapatra újabb kihívás vár: augusztus 7-én kezdődik a Masters-világbajnokság, mely egészségügyi szempontból valószínűleg még nagyobb feladatot jelent, hiszen több mint 12 ezer amatőr sportoló ellátása tartozik majd hozzájuk, akiknek életkora 40-100 év között mozog.

Dobozi Pálma, Kovács Eszter
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem; MTVA