2017. augusztus 1-jétől Pető András Kar (PAK) néven a Semmelweis Egyetem karaként működik a Pető András Főiskola, valamint az annak részét képező Konduktív Pedagógiai Központ. A Pető András Főiskolára felvett hallgatók már a Semmelweis Egyetem keretei között kezdik meg tanulmányaikat, a kiadott diplomák kibocsátója 2017. augusztus 1-jét követően a Semmelweis Egyetem Pető András Kar lesz.

A Pető András Főiskola közalkalmazottainak továbbfoglalkoztatása a Semmelweis Egyetemen a munkajogi jogutódlás szabályai szerint valósul meg. A személyi állomány átvétele munkáltatói leépítés nélkül történik meg.

A korábbi Pető András Főiskola köznevelési, felsőoktatási tevékenységének tartalma és helyszínei nem változnak, így zavartalanul működik tovább a Kar részeként a konduktív fejlesztési intézményeket (óvodát, iskolát) és a Pedagógiai Intézetet magába foglaló Konduktív Pedagógiai Központ.

A fenntartó támogatásával a Semmelweis Egyetem és a Pető András Főiskola vezetése között 2016 novemberében kezdődtek egyeztetések a kölcsönösen előnyös integráció lehetőségeinek áttekintéséről. A két intézmény Szenátusa 2017. április 20-án, illetve 21-én megtárgyalta az integrációról szóló előterjesztést, és a testületek elvi szándéknyilatkozatokkal támogatták az integrációt, melynek szervezeti megvalósítása – az előkészítő munkát követően – mostanra történt meg.

Az integrációval a Semmelweis Egyetem karainak száma hatra bővül: az Általános Orvostudományi, Fogorvostudományi, Gyógyszerésztudományi, Egészségtudományi és Egészségügyi Közszolgálati Kar mellett megkezdi működését a Pető András Kar.

A Semmelweis Egyetem és a Pető András Főiskola hosszú távra visszatekintő tudományos és szakmai kapcsolattal bír több hazai és nemzetközi projekt kapcsán. Az intézmények tevékenységei nemcsak kiegészítik egymást, hanem szervezetileg együttműködve új, magasabb szintű oktatási-, nevelési-, kutatási-, fejlesztési feladatok ellátására nyílik lehetőség az ortopédia, az idegtudományok, a mozgásfejlesztés, a komplex rehabilitáció és a gyermekgyógyászat terén csecsemőkortól egészen a felnőttkorig.

DP