Először rendeztek Erasmus Staff Weeket május 22. és 25. között a Semmelweis Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságán belül működő Európai Programiroda szervezésében. A négynapos konferenciára 13 európai egyetem orvosi karáról érkeztek a résztvevők, akiket Dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes köszöntött. A vendégek ellátogattak az egyetem több klinikájára és intézetébe, előadásokon, megbeszéléseken vettek részt az Erasmus programról.

Dr. Molnár Miklós, az Általános Orvostudományi Kar graduális képzésért felelős dékánhelyettese bemutatta a karon folyó angol, német és magyar nyelvű Erasmus programot, az egyetem nemzetköziesítési stratégiájáról pedig Dr. Pop Marcel, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője adott elő.

A négynapos konferencia során a  vendégek ellátogattak  az I. Sz. Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinikára, ahol Dr. Rigó János igazgató  köszöntötte őket, az  I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben pedig Dr. Bödör Csaba, az intézet tudományos főmunkatársa vezette körbe a résztvevőket; a Központi Könyvárat Szluka Péter igazgató mutatta be. A szakmai megbeszéléseknek az Egészségtudományi Kar adott otthont.

A tematikus megbeszéléseken, vitaindító előadásában Dr. Hollós Sándor főiskolai tanár a nemzetköziesedéssel járó kihívásokat elemezve olyan kérdésekre világított rá, mint a kreditátvitel, inter- és transzkulturalitás, inter- és transzprofesszionális képzés, a folyamatok intézményesítése.

Az egyeztetések során az egyetemen tanuló, Erasmus+ program keretében kiutazó hallgatók célirányosabb felkészítéséről, külföldi tanulmányi célú tartózkodásáról és reintegrációjáról is szó esett. Az Erasmus+ program keretében évente csak az orvosi karról 80-100 orvostanhallgató utazik külföldre és vesz részt részképzésen vagy hatodéves szakmai gyakorlaton. Mint a szakmai programban elhangzott, az európai orvosi egyetemeken folyó képzés nem egységes, ezért külön kihívás a hallgatók számára a külföldi és itthoni tanulmányok egyeztetése. Kevés olyan egyetem van Európában, ahol az anyanyelven folyó képzések mellett idegen nyelven, például angolul, németül vagy franciául is oktatnak.

F. Tóth Katalin intézményi Erasmus koordinátor elmondta, hogy a partneregyetemekkel folytatott megbeszélések eredményeként a hallgatók a jövőben több segítségre számíthatnak a külföldi koordinátoroktól, így az itthoni és külföldi tanulmányok összeegyeztetése során az itthoni tantárgyelfogadás is eredményesebb lehet.

Dr. Pop Marcel hangsúlyozta, a rendezvény azon események sorában illeszkedik, amelyek hozzájárulnak egyetem nemzetközi láthatóságának növeléséhez a meglévő partnerségek ápolásán, megerősítésén keresztül.

Forrás és fotó: Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága, Európai Programiroda