Először indít nemzetközi expedíciót tüdőátültetésen átesett betegek részvételével a világ vezető tüdőtranszplantációs centrumai közé tartozó bécsi egyetemi klinika. Két magyar tüdőtranszplantált is az afrikai Kilimandzsárót megmászó csapat tagja lesz, és négy magyar kísérő (orvos, fizioterapeuta) is részt vesz az úton. Az orvoscsapat tagja Dr. Lang György, az első hazai tüdőtranszplantációt elvégző csapat vezetője is.

Az afrikai kontinens legmagasabb hegyét, a Kilimandzsárót – 5895 méter –  nyolc nap alatt tervezik megmászni. A nemzetközi expedícióban összességében 12 transzplantált beteg és kísérőik vesznek részt, többek között magyar, osztrák, román, szlovén, olasz és görög nemzetiségűek.

Dr. Peter Jaksch, a bécsi tüdőtranszplantációs program vezetője, a Kilimandzsáró expedíció főszervezője elmondta, hogy Bécsben évente 120 tüdőátültetést végeznek különböző nemzetiségű betegeken. Az expedícióba olyan transzplantáltak kerültek be, akik egyrészt szerettek volna részt venni a kalandban,  másrészt fizikálisan is erősek voltak – tette hozzá. Egy részletes és pontos akciótervre is szükség volt, hogy az ivóvizet, a gyógyszereket, az antibiotikumokat, valamint a védőoltásokat is zökkenőmentesen fel tudják vinni a hegyre. A tüdőtranszplantáltak és kísérőik egyaránt hat hónappal ezelőtt kezdték meg a felkészülést, ez idő alatt orvosok, fizioterapeuták és gyógytornászok segítségét, valamint védőoltásokkal foglalkozó szakorvosok véleményét is kikérték – ismertette a főszervező.

A csúcs teljesítéséhez a legalkalmasabb útvonalat választották ki, mely 80-90 százalékos sikerrel végrehajtható.  Mérsékelt emelkedésű és közepes nehézségű, így nyolc nap alatt, akklimatizációs túrák közbeiktatásával teljesíthető. Mindeközben folyamatosan monitorozzák a hegymászó csoportokat a magashegyi betegség elkerülése végett. Ha valakinél jelentkeznek a tünetek, megállnak, szükség esetén lejjebb mennek és módosítják a tervet – fogalmazott Dr. Peter Jaksch. „Ha sikerrel járunk, az egy igazi csodának számít majd, hiszen olyan betegek érik el a csúcsot, akik korábban oxigénre szorultak, most pedig saját erejükből, a világ egyik legmagasabb hegyét hódítják meg” – emelte ki.

Dr. Lang György, az expedíció orvoscsapatának tagja, az Országos Onkológiai Intézet bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika igazgatója kiemelte: ez egy nemzetközi expedíció, ami jól mutatja, hogy a transzplantáció nem ismer nemzeti határokat. Kitért Magyarország Eurotransplant tagságára, hangsúlyozva, hogy napi szinten látják, hogy milyen nyereséget jelent ez a betegek számára. Szólt annak jelentőségéről, hogy transzplantáltak és transzplantálók együtt másszák meg a hegyet. Egyébként a csapat tagjai közül ilyen magasan még senki nem járt – jegyezte meg. Az expedícióval a tudomány határait is feszegetik. Egy transzplantált tüdő sok szempontból másképpen működik, ugyanis a szervátültetés során nem kerül például helyreállításra a nyirokkeringés vagy autonóm beidegződés – összegezte röviden. Az expedíció során gyűjtött mérések a kontrollcsoporttal – kísérőkkel – összehasonlítva izgalmas eredményeket mutathatnak majd, mely hozzásegíti a kutatócsoportot ahhoz, hogy jobban megértsék a transzplantált tüdő működését – tette hozzá.

A sajtótájékoztató elején kisfilmben mutatták be a magyar csapat résztvevőit, valamint a tüdőtranszplantáltak és a kísérők eddigi sportteljesítményeit is.

Homonnay-Bukovenszki Orsolya

Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem