Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szervezésében Ghazizadeh Hashemi, az Iráni Iszlám Köztársaság egészségügyi és egészségügyi felsőoktatási minisztere a Semmelweis Egyetemre látogatott, az  általa vezetett delegációt Dr. Szél Ágoston rektor köszöntötte. A megbeszélésen egy kölcsönösen egyeztetett együttműködési megállapodást is aláírtak.

Ghazizadeh Hashemi miniszter elmondta, hogy a Teheráni Orvostudományi Egyetem (TOE) az egyik legjobb egyetem az Iráni Iszlám Köztársaságban. Reményét fejezte ki, hogy közösen kialakítható és fejleszthető az együttműködés a két egyetem és a kórházak között. A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője, Dr. Pop Marcel bemutatta a Semmelweis Egyetemet és annak nemzetközi kapcsolatait, különös tekintettel az intézmény iráni kapcsolataira. Dr. Rosivall László – aki a TOE professzora is – hangsúlyozta: büszkeséggel tölti el, hogy 1995-ben létrejött Magyarországon az Avicenna Nemzetközi Kollégium, amelynek a közreműködésével Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulója alkalmából a TOE és a Semmelweis Egyetem közös Semmelweis Szimpóziumot rendezett. Ennek folytatásaként Semmelweis születésének 200. évfordulója alkalmából rendezik meg idén a második közös nőgyógyászati témájú konferenciát.

Dr. Mohsen Asadi Lari nemzetközi kapcsolatokért felelős miniszterhelyettes javasolta az együttműködés lehetséges formáinak feltérképezését. Dr. Szél Ágoston erre reagálva elmondta: örömmel tölti el Magyarország legjobb orvosi egyetemének rektoraként, hogy Irán legjobb orvostudományi egyetemével köthet megállapodást és működhet együtt a jövőben. Az Egészségtudományi Kar dékánja, Dr. Nagy Zoltán Zsolt elmondta, tapasztalataik szerint az iráni hallgatók nagyon tehetségesek, és azt javasolta, hogy az ápoló-, szülésznő- és gyógytornászképzés, valamint a sürgősségi ellátás területén is működjön együtt a két egyetem.

Dr. Ramin Kordi, a TOE globális stratégiai és nemzetközi kapcsolatokért felelős kancellárhelyettese javaslatot tett a két egyetem közötti, közös oktatási program megvalósítására az orvostudomány és a gyógyszerésztudomány területén. Kiemelte azt is, hogy egyetemük nagyon aktív kapcsolatot tart fenn az Erasmus+ program keretében európai egyetemekkel és reméli, hogy a jövőben a Semmelweis Egyetemmel is hasonló együttműködésre léphetnek. Továbbá javasolta közös kutatási programok megkezdését a rákkutatás és a hematológia területén. Dr. Masszi Tamás, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) dékánhelyettese biztatóan válaszolt a hematológia területén való lehetséges együttműködésre, és hozzátette, hogy az ÁOK küldöttségének áprilisi iráni látogatásán tovább folytatódhatnak az egyeztetések az együttműködési lehetőségekről. Ghazizadeh Hashemi miniszter elmondta, hogy a TOE nemcsak regionális, hanem világviszonylatban is a májtranszplantáció élvonalában van. A miniszter hozzátette, hogy a hosszútávú együttműködést az emberi erőforrások alapozhatják meg. A megbeszélés végén a Semmelweis Egyetem együttműködési megállapodást írt alá a Teheráni Orvostudományi Egyetemmel, amely elsősorban a hallgatók és oktatók csereprogramjainak, valamint a közös kutatások alapjainak lefektetéséről szól.

Vadlövő Judit – Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
Fotó: Adrián Zoltán

Galéria

10kép