Budapestre érkezik szombaton az a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikerpár, akiknek a szétválasztását a világon egyedül a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapata vállalta. A kétéves Rabia és Rukia most azért érkezik Magyarországra, hogy a végleges koponyaszétválasztó operációhoz szükséges diagnosztikai és előkészítő vizsgálatok, valamint a speciális plasztikai sebészeti műtét, a szövettágítók beültetése megtörténhessen a Semmelweis Egyetem klinikáin.

A három fő szakaszból álló műtétsorozat első részét, a fő agyi szállítóér-hálózat érfalon belüli, ún. endovaszkuláris úton történő kétlépcsős szétválasztását dr. Hudák István idegsebész vezetésével végezte sikerrel az alapítvány háromfős orvoscsapata Bangladesben tavaly februárban és augusztusban. A fejüknél összenőtt sziámi ikerpárt azért hozza hazánkba a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány, hogy a műtétsorozat következő, plasztikai sebészeti részét orvosszakmai szempontból ideálisabb körülmények között, a lehető leghatékonyabb eszközökkel végezzék el.

Az alapítvány és a Semmelweis Egyetem hosszas egyeztetés után jutott arra a döntésre, hogy a következő hetekben és hónapokban Rabia és Rukia kivizsgálása és előkészítése az egyetem klinikáin történik meg. Az agy és a koponyacsontok végleges szétválasztását alapos – gyermekgyógyászati, aneszteziológiai, radiológiai és infektológiai – vizsgálatokkal szükséges előkészíteni, majd a bőr és a koponyán kívüli lágyrészek nyújtásához speciális tervezésű plasztikai sebészeti szövettágítókat kell beültetni, melyet az alapítvány plasztikai sebésze, dr. Pataki Gergely végez. Az egyetem a műtétsorozat második fő részében diagnosztikai eszközparkkal és támogató orvosteammel segíti az alapítvány orvosait. A harmadik szakaszt, az agy és a koponya végleges szétválasztását jelentő „nagyműtétet” dr. Csókay András idegsebész irányítja majd. Az operáció helyszíne egyelőre nem tisztázott.

A sziámi ikrek jó egészségi állapotban vannak, a család nagy reményekkel érkezik Budapestre, ugyanakkor nyilatkozni most nem szeretnének. Arra kérik a közvéleményt, valamint a szerkesztőségek munkatársait, hogy legyenek tekintettel a család helyzetére, és tartsák szem előtt a gyerekek nyugalmát. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány és Semmelweis Egyetem tájékoztatni fogja a média képviselőit a beavatkozás fontosabb állomásairól.

 

Haszon-Nagy Zsófia; Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány
Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány