Az Erasmus+ program keretében a Semmelweis Egyetem 115 hallgatója végezheti majd tanulmányi, illetve hatodéves szakmai gyakorlatát külföldön a 2014-2015-ös tanév során; az ösztöndíj-programra a legtöbben az Általános Orvostudományi Karról jelentkeztek.

A Semmelweis Egyetem pályázat útján nyerte el az Erasmus+ programban való részvétel jogát. A 2014. július 1. és 2015. szeptember 30. között megvalósuló tanulmányutak keretében kiutazó hallgatók legalább három, legfeljebb tizenkét hónapot tölthetnek el a partner európai egyetemek, illetve egészségügyi intézmények valamelyikében. Az Általános Orvostudományi Kar 45 diákja hatodéves szakmai gyakorlatra, a többi kar 70 hallgatója pedig tanulmányi gyakorlatra utazhat, a program legnépszerűbb célpontja Németország. Az ösztöndíjat elnyerőket a tanulmányi eredmény, a tudományos, szakmai és közösségi tevékenység, valamint a nyelvi felkészültség alapján választották ki.

erasmus

Az Európai Unió új ösztöndíjára azok pályázhattak, akik a Semmelweis Egyetem egyes karain alapképzésben, nappali tagozaton folytatják tanulmányaikat és az első négy szemesztert már sikerrel elvégezték. Az egyetem a programra pályázat útján idén 345 990 eurót nyert, melyből tanulmányi mobilitásra 170 ezer eurót fordíthat. A programból adható ösztöndíjtámogatás részben hozzájárul a hallgatók felmerülő kiadásainak fedezéséhez, ami tartalmazhatja az utazás, a szállás, az ellátás vagy a biztosítás költségeit.

Új kép

Az ösztöndíjjal elnyerhető külföldi tanulmányút lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy oktatási és kulturális tapasztalatokat szerezzenek egy másik európai országban, emellett ösztönzi a felsőoktatási intézmények közötti együttműködést, valamint növeli a magasan kvalifikált szakemberek számát. A program kiemelt célja a kulcskompetenciák és készségek fejlesztése, a minőség, az innováció szintjének növelése, az oktatási-képzési rendszerek modernizációjának támogatása, valamint a nyelvoktatás és nyelvtanulás fejlesztése. Amint az az Európai Bizottság közleményéből is kiderül: az Erasmus+ révén négymillióan részesülhetnek ösztöndíjban a következő hét évben.

Mozer Mária, Marketing és Kommunikációs Igazgatóság

Képek forrása: Tempus Közalapítvány