Két év után ismét a Semmelweis Egyetemre látogatott a kínai Zhejiang tartomány delegációja, hogy továbbfejlesszék az eddigi együttműködést, valamint, hogy konkrét oktatási, kutatási együttműködési területeket találjanak.

2017-ben a kínai Zhejiang Egyetem Orvostudományi Iskolájához tartozó első kórház (First Affiliated Hospital, School of Medicine, Zhejiang University, FAHZU) és a Zhejiang tartomány közös delegációja tett látogatást az egyetemen Feng Fei tartományi kormányzóhelyettes vezetésével. A látogatás eredményeként Kína harmadik legjobb egyetemével, a FAHZU-val írt alá együttműködési megállapodást a Semmelweis Egyetem. A megállapodás oktató- és hallgatócserére is lehetőséget ad, amelynek keretében Horváth Márton (ÁOK) már 2018 nyarán három hónapot töltött Hangzhouban a Zhejiang Egyetem klinikájának három osztályán Campus Mundi ösztöndíjjal.

A mostani látogatásra a FAHZU képviselői a Zhejiangi Egészségügyi Bizottság küldötteivel érkeztek, hogy továbbfejlesszék az eddig kialakított együttműködést, valamint, hogy további oktatási és kutatási együttműködési területeket azonosítsanak be.

A kínai delegációt a Semmelweis Egyetem részéről dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, dr. Pop Marcel, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának (NKI) vezetője, dr. Vadlövő Judit, az NKI ügyvivő szakértője, Hegedüs Tamás, a Hallgatói Önkormányzat elnöke, dr. Chun Cao, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet szívsebész szakorvosjelöltje, valamint Horváth Márton orvostanhallgató fogadták.

A delegációk kölcsönös bemutatkozását követően dr. Szabó Attila örömét fejezte ki, hogy az elmúlt tíz évben jelentősen erősödtek a Semmelweis Egyetem ázsiai kapcsolatai. A Zhejiangi Egészségügyi Bizottság főigazgatója, dr. Ping Zhang hozzátette: bíznak abban, hogy még szorosabbá válik a kapcsolat a két egyetem között. Miután dr. Pop Marcel bemutatta a Semmelweis Egyetemet, dr. Min Zheng, a FAHZU alelnöke tartott előadást, kitérve arra a már 2017-ben felmerült lehetőségre, amely szerint a Zhejiang tartomány támogatásával a Semmelweis Egyetem három hallgatója vehet részt vezető tudósok által mentorált gyakorlati programban tandíjmentesen három hónapon keresztül Kínában. A támogatás magában foglal egy retúr repülőjegyet is a programban részt vevők számára.

A megbeszélés során Horváth Márton orvostanhallgató osztotta meg tapasztalatait a résztvevőkkel a Zhejiang Egyetem klinikáján töltött gyakorlatáról. Beszámolt a kínai kollégák kedvességéről és arról, hogy minden osztályon angolul tudó mentorral dolgozhatott, valamint rengeteg esetet láthatott a nagy betegszámnak köszönhetően. Elmondása szerint mind kulturálisan, mind szakmailag nagy élmény volt számára a kínai tartózkodás. Hegedüs Tamás HÖK-elnök elmondta, hogy mindenképpen népszerűsítik majd ezt a lehetőséget a hallgatók körében.

A hallgatók klinikai gyakorlati programján felül lehetséges együttműködési területként felvetődött a közös kutatás és a két egyetem doktori iskolái közötti együttműködés, amelynek konkrét területeit a későbbiekben fogják beazonosítani a felek. Zárszóként dr. Zhang főigazgató kiemelte, hogy minden támogatást megadnak az egyetemek közötti együttműködéshez, ugyanis a kínai kormány egyik prioritása az egészségügyi képzés, az egészségügyi ellátás fejlesztése.

Dr. Vadlövő Judit, Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
Fotó: NKI

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.