A Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) nemzetközi tudományos és felsőoktatási együttműködéseinek bővítési lehetőségeiről tárgyalt dr. Zelkó Romána dékán és dr. Sandrine Lacombe, aki az egyik legnagyobb európai felsőoktatási centrumnak számító párizsi Université Paris-Saclay Egyetem képviseletében érkezett a Semmelweis Egyetemre.

Dr. Sandrine Lacombe a Université Paris-Saclay Egyetemen a nemzetközi ügyek alelnöke, valamint az európai Erasmus Mundus SERP+ mesterképzések igazgatója. A dr. Zelkó Romána dékánnal a Semmelweis Egyetemen folytatott megbeszélés során összehasonlították a két egyetemen folyó oktatást, ezen belül a gyógyszerészek oktatásának a rendszerét, és egyeztették a felsőoktatási és tudományos együttműködésre alkalmas szakterületeket.

A párizsi egyetem az egyik legnagyobb felsőoktatási centrum Európában, 65 ezer hallgatóval és több mint 10 000 tudományos kutatóval, akik 300-nál is több kutatólaboratóriumban dolgoznak. Az innováció eredményeit alkalmazva az egyetemen évente 100 start-up céget alapítanak. A tárgyalás résztvevői a mostani kapcsolatfelvétel nyomán hosszútávú és eredményes oktatási, valamint kutatási együttműködésre látnak lehetőséget.

Forrás: Gyógyszerésztudományi Kar
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.