KÖZLEMÉNY

A Semmelweis Egyetem 2010-ben, az egészségügyet és az egészségtudományt érintő újságírás, hírközlés és tájékoztatás területén nyújtott kiemelkedő teljesítmény elismerésére

SEMMELWEIS MÉDIA DÍJAT alapít.  Díj: bruttó 300.000,- Ft

A díj odaítélése az „Egészségügyi ismeretterjesztés és/vagy Egészségügyi publicisztika” kategóriákban történik és azok az újságírók, médiaszakemberek kaphatják, akik a Semmelweis Egyetem tevékenységi körét érintő egészségügyi és tudományos újságírást, illetve ismeretterjesztést színvonalasan, értékteremtő módon, az orvoslást és egészségügyi kutatást érintő egyéb szempontoknak is megfelelően művelik.

Pályázni lehet a magyarországi írott, elektronikus vagy hírügynökségi/on-line sajtóban 2010. január 1. és 2011. március 1. között megjelent publikációval, interjúval, riporttal illetve cikksorozattal, riport sorozattal, illetve dokumentumfilmmel.

Terjedelmi követelmény:

A pályázatra benyújtott anyagok maximális terjedelme:

  • Írott sajtó/hírügynökség/on-line sajtó: max. 2 A/4-es gépelt oldal (kb. 2 flekk), illetve legalább 5 részből álló, egyenként max.. 4 flekkes cikksorozat
  • Elektronikus média: max. 5 perces interjú/riport, illetve legalább több részből álló, egyenként max. 5 perces riportsorozat, illetve a témát feldolgozó, bemutató dokumentumfilm (terjedelmi megkötés nélkül).

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a cikk vagy műsor megjelenésének időpontját és a média nevét,
  • az alkotó, vagy alkotóközösség nevét, elérhetőségét.

Amennyiben az átküldött anyag nem igazolja egyértelműen a média megjelenést, ellenőrizhető hivatkozást kell erre vonatkozóan feltüntetni.

A díj odaítéléséről szakmai zsűri dönt. A nyerteseket külön értesítjük, honlapjainkon közzétesszük.

A zsűri a díjat éves rendszerességgel ítéli oda az arra érdemes újságcikk, televízió- vagy rádióműsor, internetes írás szerzőjének.

Nevezési határidő: a pályázatokat Word formátumban, elektronikus formában, illetve CD-n kérjük elküldeni 2011. március 15-ig az alább címre: kovacseszter@rekhiv.sote.hu vagy

Semmelweis Egyetem Kovács Eszter, 1085 BP. Üllői út 26.

A beérkezett pályázatokat az előzsűri, majd ezt követően egy szakmai és egyetemi vezetőségből álló bíráló bizottság legkésőbb 2011. május 15-ig bírálja el.

A Díjak átadására a 2011. júliusi Semmelweis Napon kerül sor.