Tanulmányi kredit pontot kapnak ősztől azon orvostanhallgatók, akik tantárgyi keretek között megvalósuló egészségfejlesztési tevékenységet, szűréseket végeznek. A Semmelweis Egyetem Szenátusának idén februári ülésén megalapított Semmelweis Egészségfejlesztési Központ és a Népegészségügyi Intézet együttműködésében induló tantárgy a megújuló curriculum reform fontos elemét képezi. A kötelező kurzus célja az egészségmegőrzéshez, népegészségügyi szűrésekhez kapcsolódó gyakorlati ismeretek átadása.

A 2019. őszével kezdődő jubileumi évben a gyakorlati képzést előtérbe helyezve újítjuk meg a magyar orvosképzést, melynek köszönhetően a betegágy mellé már jelentős gyakorlati tapasztalattal érkeznek meg a fiatal orvosok – fogalmazott Dr. Merkely Béla az egyetemi curriculummal kapcsolatban szervezett sajtótájékoztatón. A rektor elmondta, a fejlett országokhoz hasonlóan hazánkra is jellemzőek az olyan népegészségügyi problémák, mint az egészségtelen életmód, a szív-érrendszeri vagy akár a daganatos megbetegedések. Épp ezért az orvosok képzése során is szükséges az egészségmegőrzéshez, népegészségügyi szűrésekhez kapcsolódó gyakorlati ismeretek elsajátítása, vagyis a prevenciós fókuszú szemléletformálás – hangsúlyozta.

A cél sikeres megvalósítása érdekében az ősztől induló curriculum reformban tanulmányi két kredit pontot kapnak a hallgatók azért, hogy tantárgyi keretek között megvalósuló egészségfejlesztési tevékenységet, prevenciós oktatást és szűréseket végezzenek. Dr. Merkely Béla elmondta, ennek köszönhetően gyarapodnak a hallgatók gyakorlati ismeretei, a lakosságnak pedig bővül a népegészségügyi szűrésekhez való hozzáférhetősége. A rektor hozzátette, mivel egy orvosképzéssel foglalkozó egyetemnek feladata a hallgatók egészségre nevelése is, ezért hasonlóan az iskolákhoz, az ősztől megújuló curriculumban minden karon és évfolyamon tantárgyként vezetik be a rendszeres a testnevelést.

Dr. Merkely Béla kiemelte, mivel a Semmelweis Egyetem jó példával is szeretne elől járni, ezért a jövőben nemcsak a betegellátásban, de a lakosság egészségmegőrzésben is vezető szerepet kíván betölteni. Az egyetem Szenátusa ezen elhatározás mentén idén februárban létrehozta a Semmelweis Egészségfejlesztési Központot, melynek célja az egészségmegőrzés korszerű szervezeti kereteinek megteremtése.

Módszertani központként segíteni kívánjuk egyrészt a lakosság egészségi állapotának a javulását, másrészt az egyetemi hallgatók prevenciós fókuszú szemléletbővítését, gyakorlati készségeik fejlődését – fogalmazott Dr. Papp Magor. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ vezetője elmondta, céljuk, hogy olyan jó gyakorlatokat kínáljanak a magyar lakosság, illetve az egyetemi polgárok számára, amik lehetővé teszik az egészségben eltöltött éveik növelését. Az ősztől induló új tantárgyat szeretnék minden orvostanhallgató számára hozzáférhetővé tenni, egyrészt a gyakorlati képzés megerősítésének érdekében, másrészt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a prevenciós fókuszú oktatásnak köszönhetően az orvostanhallgatók mindennapjaiba beépüljön az egészséges életvitel. Mint fogalmazott, a szemléletformálással és a gyakorlati készségek erősítésével az egyetem közvetlenül hozzá tud járulni a magyar lakosság egészségi állapotának javításához, hiszen a szűréseket munkahelyeken, iskolákban, egészségügyi intézményekben tervezik megvalósítani.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem