Betűméret: A A A

Festőmaraton a diszkrimináció ellen

Hivatásos és amatőr művészek, valamint pszichoszociális fogyatékossággal élők alkotnak együtt Budapesten és Szegeden, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának Moravcsik Alapítványa által szervezett huszonnégyórás festőmaratonon. Szeptember 22-én délben kezdődik az esemény mindkét helyszínen; az elsődleges cél az előítéletek és a diszkrimináció csökkentése, az alkotásokból pedig decemberben kiállítás is nyílik – mondja Dr. Simon Lajos egyetemi docens, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a PsychArt24 Művészeti Maratont, idén először vidéki helyszín, Szeged is csatlakozik a kezdeményezéshez – mondja Dr. Simon Lajos. Az egyetemi docens hozzáteszi, Budapesten a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának aulájában, míg Szegeden az egyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában várják az érdeklődőket szeptember 22-én déltől. Egyebek mellett koncertekkel is készülnek, összességében több száz résztvevőre számítanak. Az érdeklődők kivetítők segítségével figyelemmel kísérhetik, mi zajlik a másik helyszínen.

A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art  Brut Galéria alkotóközössége által életre hívott esemény célja, hogy a művészet kifejező erejét felhasználva hozzájáruljanak a pszichoszociális fogyatékossággal élők ellen irányuló előítéletek és diszkrimináció csökkentéséhez, a társadalom által, a pszichiátriai betegek köré emelt falak lebontásához – mondja Dr. Simon Lajos.

Az ingyenes rendezvényen a szervezők 25 kiló festékkel, 110 festőállvánnyal és 400 ecsettel várják az alkotni vágyókat. Az esemény különlegessége, hogy a pszichoszociális fogyatékossággal élők nemcsak alkotóként, hanem szervezőként is segítik a program megvalósulását. A Budapest Art Brut Galériában decemberben kiállítás nyílik a 24 óra alatt készült alkotásokból összeállított válogatásból.

Kele Tímea
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Kategória: Cikkek | A közvetlen link.