A gólyatábor záróbuliját követően, 2015. augusztus 25-én hajnalban a szervezők zaklatott állapotban találtak egy résztvevőt, akinek az előre egyeztetett eljárásrend alapján segítséget nyújtottak. A szervezők és az egészségügyi felügyeletet biztosító személyzet nagy körültekintéssel kezelte az esetet, szem előtt tartva az oktatási jogok biztosának gólyatáborokkal kapcsolatos, közelmúltban kiadott ajánlását is. A történtek feltárása érdekében a tábor főszervezője értesítette a rendőrséget is. Bűncselekmény gyanúja hiányában a rendőrség nem indított eljárást. Az érintett gólya sem tett feljelentést, és kéri személyiségi jogai tiszteletben tartását, kifejezetten megtiltotta, hogy az ügy részletei vagy az ő neve nyilvánosságra kerüljön.

 Az egyetem rektora részletesen tájékozódott az eseménnyel kapcsolatban a gólyatábor szervezőitől, bekérte valamennyi, az esettel kapcsolatos dokumentumot, és ezek alapján határoz arról, hogy szükséges-e módosítani bármit a jövőben a gólyatáborok eljárásrendjével, házirendjével kapcsolatban. Az Instruktor Öntevékeny Csoport több évtizede szervezi az egyetem gólyatáborait az egyetem vezetésének elismerése mellett.