Farkas Bertalant a Semmelweis Egyetem Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem Orvostan Tanszékének tudományos főtanácsadójává nevezik ki. Az űrhajós 35 évvel ezelőtti űrutazása alkalmából érkezik a Semmelweis Egyetemre és veszi át kinevezését. Nemzetközi űrhajós társakból álló 10 fős delegáció kíséri, akikkel együtt részt vesz egy új, fejlesztés alatt álló életmentő távfelügyeleti rendszer tesztelésében is.

Ez a PSS elnevezésű egészség és életvédelmi szisztéma elsősorban idős emberek életfunkcióit figyeli majd távolról, újdonsága, hogy EKG jelet vesz és elemez, pulzust, vérnyomást, tüdőkapacitást, véroxigén szintet is mér, illetve a mozgás és az alvás aktivitást is követi. A rendszer minőségi ellenőrzését és kontrollálását a Semmelweis Egyetem látja el, illetve ehhez kapcsolódóan az idős betegek monitorozást végző személyzet szakmai képzését dolgozza ki, végzi.

Időpont: 2015.05.27. szerda, 10 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem, 1085 Üllői út 26. Szenátusi terem

Program:
Dr. Gál János, klinikai rektorhelyettes megnyitója, a kinevezés átadása                               
Farkas Bertalan beszéde, előadása                                                                                                 
Laczkó Béla, a NVT Cooperation Nyrt. gazdasági igazgató, valamint Soós Krisztina nemzetközi kapcsolatok fejlesztési vezető előadása a PSS rendszerről                                 

Interjúkészítési lehetőség 11 óra után.