Budapesten tevékenykedő egészségipari high-tech vállalkozások vehettek át Budapest Márka díjat a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján. Dr. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes – a 2013-ban alapított és évente több alkalommal kiosztható elismerés kezdeményezője – a díjátadón úgy fogalmazott: a magyar egészségipar nemzeti kincsünk, ezért fontos ennek budapesti szereplőire ráirányítani a figyelmet. Az orvostechnológia és az élettudományok területén tevékenykedő 77 Elektronikai Kft., a Mediso Orvosi Berendezés Fejlesztő és Szerviz Kft., a MEDICOR Elektronika Zrt., a KPS Molekuláris Diagnosztikai Központ és a Fermentia Mikrobiológiai Kft. az ágazatban meglévő innovációs potenciál motorjai, versenyképességük és nemzetközi láthatóságuk átlagon felüli, mozgatórugói a magyar ipar beágyazódásának a globális gazdaságba.

kps_IMG_4753A díjátadó díszvendégek között volt Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora, aki hangsúlyozta: a Semmelweis Egyetemnek, mint nemzetközi tudásközpontnak és kutatóegyetemnek nagy felelőssége van abban, hogy az innovációs törekvések részese legyen. Az oktatás területén fontos feladat, hogy az új innovatív ismeretekről a leghamarabb, minél közvetlenebb módon kapjanak tájékoztatást a medikusok, a képzés során is arra törekszik az egyetem, hogy kinevelje és a megfelelő tudással vértezze fel a jövő kutatóit. Dr. Szél Ágoston rámutatott arra is, a Semmelweis Egyetem, mint az országban egyedülálló, az oktatást, kutatást és betegellátást ötvöző szakegyetem, a most díjat kapó egészségipari vállalkozások közül többhöz is kötődik valamilyen módon. Így például a KPS Molekuláris Diagnosztikai Központ mindkét alapítója az egyetemen végzett, egyikük, Dr. Peták István a SE doktori képzésben vett részt. A Mediso műszereinek  felhasználója az egyetem, a Medicorral összefüggésben pedig újszülöttgyógyászati gyógyszerek fejlesztésében vett részt.

kps_budapestmarkadij_kps_sajto1A most Budapest Márka díjjal kitüntetett 77 Elektronika Kft. egy négyfős budapesti családi vállalkozásként alakult, ma már több mint 400 főt foglalkozat. A 100 százalékban magyar tulajdonú cég több mint 25 éve fejleszt és gyárt világszínvonalú orvosdiagnosztikai eszközöket. A Mediso Orvosi Berendezés Fejlesztő és Szerviz Kft. 1990 óta foglalkozik nukleáris medicinán alapuló orvos diagnosztikai és pre-klinikai kutatási célú készülékek fejlesztésével és kivitelezésével, termékei a világ minden kontinensén jelen vannak. A MEDICOR Elektronika Zrt. kiemelkedő eredményeket ért el az újszülöttgyógyászati technológiák területén. Újszülött-inkubátorai, – kezelőasztalai és -kékfénylámpái keresettek az egész világon. A KPS Molekuláris Diagnosztikai Központ a daganatos betegek személyre szabott, célzott kezeléséhez szükséges molekuláris diagnosztikai és bioinformatikai szolgáltatásokkal foglalkozik. Az általuk kifejlesztett Oncompass a világon egyedülálló orvosi, bio-informatikai szolgáltatás, amely a daganat molekuláris génhibáinak és a beteg klinikai paramétereinek a kombinációjával segít kiválasztani a legmegfelelőbb célzott terápiát. A Fermentia Kft. fő profilja mikrobiológiai termékek gyártása, illetve korszerű ipari biotechnológiai folyamatok fejlesztése. A cég részt vesz a hazai biomérnök és egyéb biotechnológiai képzésekben így támogatva számos egyetem munkáját. Szintén díjat vehetett át a rendezvénynek helyszínt adó Városliget Café & Bar 1895.

A Budapest Márka elismerést Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlése azzal a céllal alapította, hogy összegyűjtsék azokat az értékeket és értékteremtő tevékenységeket a fővárosban, amelyek elviszik Budapest jó hírnevét az ország határain belül és túl. A Fővárosi Közgyűlés tagjai tesznek javaslatot a fővárosban előállított magas színvonalú termékre, szolgáltatásra, közszolgáltatásra és művészi alkotómunkára a „Budapest Márka” cím elnyeréséért.