A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Semmelweis Egyetem (SE) együttműködéséről írt alá megállapodást március 28-án a két intézmény rektora, Prof. Dr. Patyi András és Prof. Dr. Szél Ágoston. A szerződés alapján a két felsőoktatási intézmény az oktatás-képzés, a tudományos kutatás és a tudományos ismeretterjesztés területein fog együttműködni.

RS14393_KA-20140328-IMG_4044-scrA gyakorlatban – a többi között – közös kurzusok, tehetséggondozó és PhD programok indulhatnak, melyekhez az egyetemek egymás számára vendégelőadókat biztosítanak. Az oktatók részt vehetnek a másik egyetem hallgatói szakdolgozatainak, diplomamunkáinak elbírálásában, vagy konzulensek lehetnek ezeknél. Várhatóak közös kutatások, együttesen szervezett tudományos konferenciák, közös kiadványok is. A megállapodó egyetemek munkatársai használhatják egymás könyvtárait, tudományos adatbázisait. A két intézmény a megállapodás alapján a jövőben közösen írhat ki pályázatokat vagy vehet részt pályázatokon.

Dr. Patyi András a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora a megállapodás aláírása kapcsán elmondta, hogy a több, mint 2 éve működő intézmény folyamatosan bővíti kapcsolatait a hazai és nemzetközi egyetemekkel. Ezek közül is kiemelkedik a Semmelweis Egyetemmel kötött megállapodás, hiszen az SE köztudottan az ország egyik legjobb felsőoktatási intézménye. Célunk az, hogy tudásunkat gyarapítsuk, ehhez pedig jó lehetőség számunkra is a Semmelweis Egyetemmel való kapcsolat – tette hozzá Dr. Patyi András.

Dr. Szél Ágoston a Semmelweis Egyetem rektora szerint megtiszteltetés, hogy aláírhatta a megállapodást, melyet az intézmény Szenátusa egyhangúlag támogatott. A rektor úgy véli, hogy a magányos egyetemek kora lejárt, reméli, hogy tartalmas és szoros lesz az együttműködés a két egyetem között. Külön öröm számunkra, hogy ezen a napon, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Napja, írhattuk alá a megállapodást – mondta Dr. Szél Ágoston.

Fotó: Semmelweis Egyetem, Kovács Attila