Letették az új, húszezer négyzetméteres, hétszintes Központi Betegellátó Épület alapkövét a Semmelweis Egyetem Üllői úti, Klinikák metrómegállónál található területén.

20130424-IMG_8370-koranyi-alapkoletetel-webAz ünnepélyen Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora kiemelte: a klinikai tömb épületeinek jelenlegi állapota ékesen bizonyítja, hogy ez a beruházás olyan hiányt pótol, aminek elmaradása hatalmas kárt jelentene nemcsak az egyetemnek, de a városnak és a régiónak is.

A jelentős arányban európai uniós forrásból megvalósuló Korányi projekt nem csak az utóbbi időszak legjelentősebb beruházása a Semmelweis Egyetemen, de az Új Széchenyi Terv egyik legkiemelkedőbb egészségügyi fejlesztése is. Ennek részeként valósul meg az építkezés.

A Korányi projekt segítségével a Semmelweis Egyetem dél-pesti sürgősségi központtá válhat, ami a következő huszonöt évre kijelöli az ország ellátórendszerében a helyét –mondta Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a beruházás jelentőségéről.

A Központi Betegellátó Épület kivitelezője a Swietelsky Magyarország Kft. és a Hőszer-Trade Kft. által alkotott konzorcium, az építkezés nettó 6,6 (bruttó 8,5) milliárd forintból valósul meg. A tervek szerint 2014 nyarán adhatják át az épületet.
A rendelkezésre álló idő nagyon rövid, de komoly, összehangolt munkával megvalósítható a cél – jelentette ki Bognár Árpád, a Swietelsky Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, majd rámutatott, hogy nem csak a jó minőségű kivitelezés a fontos, hanem az is, hogy az építkezés a klinikák üzemszerű működését a legkevésbé zavarja.

Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte: az Európai Unió elmúlt költségvetési időszakában összesen mintegy 220 milliárd forint forrásból félmillió négyzetméternyi egészségügyi ellátó intézmény felújítása, eszközfejlesztése, újjáépítése valósult meg, köztük a Korányi projekté, amely egyszerre szolgálja majd az egészségügy, az ott dolgozók és a betegek érdekeit.

20130424-IMG_8267-koranyi-alapkoletetel-webAz új Központi Betegellátó Épületben radiológia, központi laboratórium, az országban egyedülálló intenzív osztály, száztíz ágyas traumatológia, valamint ortopédiai osztály is helyet kap. Új szolgáltatási egységként létrejön egy kiemelt sürgősségi központ és egy modern fizioterápiás részleg, az épület tetején pedig helikopter leszálló lesz. Az így létrejövő új központi épületet a szomszédos klinikákkal átjáró rendszer (belső folyosó-hálózat) köti majd össze, így nem kell kimenni az udvarra ahhoz, hogy valaki az egyik klinikából átjusson a másikba.

A kivitelezési munkák megkezdése előtt az egyetemen jelentős előkészítő munka folyt. Az építkezés a betegellátás biztonságát soha, semmilyen körülmények között nem érintheti, a klinikák működése zökkenőmentes, és a betegek is folyamatos tájékoztatást kapnak.

Látványtervek és az alapkőletételen készült fotók az alábbi linken letölthetők.

KMOP-4.3.1/A_2-09-2f-2010-0001
TAMOP-ERFA