A hazai transzplantációk kétharmadát a Semmelweis Egyetemen végzik. 1973 óta közel négyezer veseátültetést hajtották végre az egyetemen, húsz éve az első szívátültetést is itt végezték, a felnőtt szívtranszplantáció azóta is csak itt érhető el. 1995 óta májátültetést és 2004 óta hasnyálmirigy-transzplantációkat is végeznek. A három hasi szerv átültetését egy helyen, csak a Semmelweis Egyetemen végeznek az országban.

A szervátültetések szempontjából jelentős év volt a tavalyi. Magyarország részlegesen csatlakozott a nemzetközi szervkoordinációt végző Eurotransplanthoz, a csatlakozást a Semmelweis Egyetemen jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Az előzetes együttműködési megállapodással jelentősen nőtt három speciális betegcsoport (gyermekek, immunizáltak és sürgős átültetésre várók) esélye a megfelelő donorszerv megtalálására, ugyanis a szervezethez hét ország (Ausztria, Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Németország, és Szlovénia) tartozik. Hazánkban átlagosan százötven donor áll rendelkezésre, január elsejével azonban az Eurotransplanton keresztül potenciálisan már kétezer. Január óta, vagyis tíz hónap alatt a szívátültetések száma megduplázódott, annak köszönhetően, hogy külföldről is kaptak donorszervet a szívbetegek és a többi szerv tekintetében is nőtt az átültetések száma.

Az előzetes csatlakozás azonban nem oldja meg minden átültetésre váró beteg problémáját. Magyarországon jelenleg több mint ezren várnak különböző szervátültetésekre, de a nem speciális csoportba tartozóknak most még nincs esélyük a nemzetközi szervezeten keresztül szervhez jutni. Erre az átmeneti tagság lejárta után lesz lehetőség, amennyiben Magyarország teljes jogú tagja lehet az Eurotransplantnak.

Az Európa Tanács idén Magyarországot kérte fel az Európai Donációs Nap megrendezésére (www.donationday.eu). A szombati, Városligetben tartandó rendezvényen számos szűrővizsgálattal és sok más program mellett közös futással hívják fel a figyelmet a szervadományozás fontosságára.

Magyarországon egyébként 1972 óta a „feltételezett beleegyezés” elvére alapul a donáció, azaz ha valaki életében nem tiltakozik ellene, szervei eltávolíthatók halála után a család tájékoztatásával.

A hazai transzplantációk száma 2012-ben:

20 szívátültetés
4 hasnyálmirigy-átültetés
27 májátültetés
169 veseátültetés
23 tüdőátültetés (Bécsben, magyar tüdővel)
(forrás: transzplant.hu, október 5.-i állapot)