Osztályos mintacsere esetén követett eljárás

Tisztelt Professzor Asszony és Professzor Urak!

A Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézet munkatársai az elmúlt időszakban több alkalommal szembesültek azzal a helyzettel, hogy a vizsgálatra beküldött, vonalkóddal, illetve a beteg nevével ellátott csőben alapos gyanú (inkonzisztens laboreredmények) alapján nem az adott beteg mintája volt.

A mai naptól feltételezett preanalitikai mintacsere esetén az Intézetben a mellékelt eljárásrendet rendeltem el.

Ennek értelmében az összes feltételezett mintacseréről jegyzőkönyv készül, melyet további kivizsgálás érdekében közvetlenül a beküldő intézmény vezetőjének küldök el.

Megértését előre is köszönöm.

Üdvözlettel:
dr. Vásárhelyi Barna
egyetemi tanár