Betűméret: A A A

Klinika Tehetséggondozó Program (KTP)

Házirend a KTP programban részt vevő hallgatók számára a Konzerváló Fogászati Klinikán

  1. a programban a HÖK által kiválasztott hallgatók vesznek részt, szám szerint
    öt-öt negyed- illetve ötödéves fogorvostan-hallgatót tudunk fogadni (ez esetenként változhat)
  1. a beteg ellátását az egyik hallgató végzi, a másik feladata az asszisztálás ennek során
  1. Az ellátandó betegek az ambulanciára jelentkezők közül kerülnek ki
  1. a résztvevők a szorgalmi időszakban, délutánonként 14 és 16 óra között, a hetedik emeleti 708-as helyiségben dolgozhatnak
  1. a hallgatók a fenti, órarendi elfoglaltságaikkal nem ütköző és egymással egyeztetett időpontban jelennek meg. Minden alkalommal egy pár dolgozhat, amely egy negyed- és egy ötödéves hallgatóból áll
  1. felügyeletüket a felvételes rezidens, illetve az napra beosztott „felvételvezető” látja el
  1. feladatuk elsősorban a klinikán jelentkező új betegek ellátásában való részvétel
  1. ottlétüket a jelenléti íven (megtalálható a kezelőben) kell minden alkalommal aláírásukkal igazolni. Ennek alapján tudja a klinika elfogadni (aláírni) a féléves tevékenységet.