1Az elhelyezést nyert hallgató joga, hogy:

  1. jogait tiszteletben tartsák;
  2. az egység működéséről, teljes körű és tárgyilagos tájékoztatást kapjon a személyét érintő kérdésekről, hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz;
  3. javaslattal éljen, kérdést intézzen a kollégium vezetőihez és arra legkésőbb 30 napon belül érdemi választ kapjon;
  4. joga van a számára kijelölt férőhely zavartalan használatához és ahhoz, hogy az együttélésből eredő szükségszerű kötöttségeken túl, zavartalanul tanulhasson és élhessen;
  5. az elhelyezésért fizetett díj ellenében igénybe vegye az egység rendelkezésére álló alapszolgáltatásokat valamint az alapszolgáltatások körébe nem tartozó tanulmányi, művelődési, szórakozási, sportolási lehetőségeket (többletszolgáltatásokat) az adott egységre vonatkozóan meghatározottak szerint.
  6. joga van, hogy érdeklődési körének és az egység lehetőségeinek megfelelően, különböző tevékenységi körök szerveződését kezdeményezze;
  7. személyesen vagy képviselői útján részt vegyen az érdekeit érintő döntések meghozatalában,
  8. az elhelyezésével kapcsolatban elszenvedett sérelmeire megfelelő jogorvoslást kapjon, illetve hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz;
  9. joga van vendéget fogadni, előzetes bejelentés alapján kérni vendége éjszakai elhelyezését, a vonatkozó Házirend és eljárásrend betartása mellett, azzal hogy a vendégfogadás rendjét súlyosan megsértő határozott időre a vendégfogadásban korlátozható, vagy határozott időre attól eltiltható.

Az elhelyezést nyert hallgató kötelessége, hogy

  1. megismerje és megtartsa az egység működésére, az elhelyezésre vonatkozó jogszabályok, egyetemi szabályzatok és az azok rendelkezései alapján kiadott egyéb vonatkozó dokumentumok rendelkezéseit;
  2. betartsa a Kollégiumok Működési Rendjében (Házirend) előírt kötelezettségeket, valamint az együttélés írott és íratlan szabályait;
  3. mások jogait tiszteletben tartsa, magatartása a mások iránti tiszteleten és megbecsülésen, valamint a közösség érdekeinek előtérbe állításán alapuljon;
  4. megtartsa az egység helyiségei, egyéb területei használati rendjét, a rábízott eszközöket az előírásoknak megfelelően kezelje, óvja az egység vagyontárgyait, saját és társai testi épségét, egészségét, elsajátítsa és alkalmazza az egészségét és biztonságát védő ismereteket;
  5. kötelessége az egyetem tulajdonában lévő berendezési tárgyakban okozott kárt megtéríteni;
  6. kötelessége az egység valamennyi dolgozójának személye és munkája iránt tiszteletet tanúsítani, társait becsülni, emberi méltóságukat tiszteletben tartani, alkalmazkodó magatartásával beilleszkedni a közösségi életbe;
  7. az egységből való kiköltözésre és az elhelyezés megszüntetésére vonatkozó kérelmet írásban időben benyújtani;
  8. kiköltözéskor a leszerelését elintézni és a személyes felszerelési, illetve szobai leltárban szereplő hiányosságokat pótolni, köztartozásait rendezni.

A kollégista az elhelyezéssel összefüggő jogait és kötelességeit személyesen gyakorolja. Fegyelmi felelősség terhe mellett az elhelyezés más személyre nem ruházható át.

A hallgatói jogviszonyhoz fűződő további jogosítványokat és kötelezettségeket a Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.