PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

rezidensi (támogatott szakképzési) helyekre a klinikai és mentálhigiénés szakpszichológia területén

A Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék pályázatot hirdet rezidensi álláshelyek betöltésére klinikai és mentálhigiénés szakpszichológiai szakképzésben.

Olyan pályázók jelentkezését várjuk, akik szakmai pályafutásukat egyetemi környezetben képzelik el, részben klinikai gyógyító munkát végezve, részben kutatói és oktatói tevékenységet folytatva. 

Előnyt élveznek azok a pályázók, akik egyetemi tanulmányaikat kimagasló eredménnyel végzik, és már az egyetemi évek alatt is érdeklődést mutatnak mind a kutatás (TDK, OTDK), mind a betegellátás (önkéntesség klinikai környezetben) iránt, valamint elhivatottnak érzik magukat komplex ismeretek elsajátítására az egyetemi oktatás, kutatás és betegellátás területén.

A klinikai szakpszichológus rezidens foglalkoztatását és szakképzését az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) finanszírozza, munkahelye és egyben szakképző helye a Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszéke. A rezidens szakképzése és szakgyakorlata a Semmelweis Egyetemen történik a Klinikai Pszichológia Tanszék irányításával.

Betölthető rezidensi helyek száma: 6
A pályázat részei:

  • pszichológus diploma (MA /MSc vagy osztatlan)
  • külföldön szerzett végzettség honosított változata
  • fényképes, részletes szakmai önéletrajz
  • motivációs levél

 

A jelentkezésnél előnyt jelent 1 év klinikai területen szerzett tapasztalat

 

Jelentkezési határidő: 2019. május 31.

A pályázatot a Semmelweis Egyetem Szak- és Továbbképzési Igazgatóságához kell benyújtani elektronikus formában a következő e-mail címekre: igazgatosag.szakkepzes@semmelweis-univ.hu és pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu . Hiányosan vagy megkésve benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

A rezidensi helyekre pályázók emellett beadhatják jelentkezésüket a költségtérítéses klinikai szakpszichológus szakképzésre is. További információkért kérjük, tájékozódjon az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerrel kapcsolatos, jelenleg érvényes rendeletekből (162/2015. (VI.30.) Kormányrendelet, a 34/2015. (VI.30.) EMMI rendelettel módosított 16/2010.(V.15.) EüM. és 22/2010. (IX.14.) EMMI rendelet), vagy az AEEK tájékoztatójából.

Az Egyetem felvételi vizsga keretében dönt a felvételről, melyre előreláthatólag 2019 júniusában kerül sor, s melynek pontos időpontjáról a jelentkezők e-mailben kapnak értesítést.