ÚNKP-18-2 Felsőoktatási Mesterképzés és Osztatlan képzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

Az Ösztöndíj célja:

A 2018/2019. tanévre kiírt Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj célja a mester (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye publikáció (tudományos cikk vagy TDK-dolgozat), egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, továbbá a doktori tanulmányok megkezdésére való felkészülés.

Pályázat benyújtására jogosultak:

Jelen ösztöndíjpályázatra azon, az alábbi feltételeknek maradéktalanul megfelelő, bármely tudományterületen kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók nyújthatnak be pályázatot, akik

  1. a pályázat benyújtásakor mester (osztatlan) képzés keretében hallgatói jogviszonyban állnak („I.” típusú pályázat), vagy
  2. a 2018/2019. tanévre az általános felsőoktatási felvételi eljárás keretében meghirdetett mester (osztatlan) képzésére felvételi jelentkezési kérelmet nyújtottak be („II.” típusú pályázat).

További jogosultsági kritériumok: Pályázati Felhívás 4. pontja!

Az ösztöndíj összege első éves osztatlan mesterképzésen részt vevő ösztöndíjasok esetén: 50.000 Ft/hó/fő.

Az ösztöndíj összege felsőbb éves osztatlan mesterképzésen és osztott mesterképzésen részt vevő ösztöndíjasok esetén: 100.000 Ft/hó/fő.

Az ösztöndíjas jogviszony időtartama:

  • keresztféléves képzésben részt vevő esetén 5 hónap
    • 2018. szeptember 1. – 2019. január 31. vagy
    • 2019. február 1. – 2019. június 30.
  • 10 hónap (2018. szeptember 1. – 2019. június 30.).

Pályázati Felhívás dokumentumai:

Mester és osztatlan képzés Pályázati Felhívás

Mester és osztatlan képzés Ösztöndíj Működési Szabályzat

Mester és osztatlan képzés SE Ügyintézők

Mester és osztatlan képzés Tudományági Besorolás

Mester és osztatlan képzés Ütemterv

Kötelezően benyújtandó dokumentumok:

Papír alapon, 1 példányban (hiánytalanul, magyar nyelven kitöltve, aláírva):

  • pályázati adatlap (sablon szerinti formában)
  • a pályázó, témavezető (az első éves osztatlan mesterképzésre pályázók esetén nem szükséges témavezetői aláírás) által aláírt, eredeti kutatási terv (a Pályázati Adatlap mellékletét képező sablon szerinti formában),
  • igazolás a tanulmányi eredményről,
  • kitöltött, eredeti szándéknyilatkozata (a Pályázati Adatlap mellékletét képező sablon szerinti formában). Az aláíratást az egyetem munkatársai intézik!
  • Pályázói Nyilatkozat aláírt, eredeti formában (a Pályázati Adatlap mellékletét képező sablon szerinti formában).

Elektronikus formában CD-n vagy DVD-n, 2 példányban (nem újraírható CD-n, vagy DVD-n):

  • pályázati adatlap szerkeszthető excel formátumban
  • pályázati adatlap szkennelve
  • kutatási terv szkennelve
  • Igazolás tanulmányi eredményről szkennelve
  • szándéknyilatkozat szkennelve
  • pályázói nyilatkozat szkennelve
  • a pályázat benyújtásáig megvalósult tudományos tevékenységét bemutató, elismerő dokumentáció
  • nyelvtudást igazoló dokumentum (amennyiben releváns)
  • felsőoktatási intézményi igazolás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő 5 hónapos részvételről (amennyiben releváns).

Felhívjuk a figyelmet, hogy a CD-n, DVD-n benyújtott pályázati dokumentáció kizárólag az eredetiben, papír alapon, határidőben postára adott és a fogadó felsőoktatási intézményhez megérkezett hiánytalanul, magyar nyelven kitöltött és aláírt Pályázati Adatlappal és annak mellékleteivel együtt érvényes.

Az elektronikusan benyújtott dokumentumok az alábbi formátumban/kiterjesztésben fogadhatóak el: Word, Excel, Power Point, PDF, JPG.

Kötelezően benyújtandó pályázati dokumentumok sablonjai:

Mester és osztatlan képzés leendő első éves Kutatási Terv

Mester és osztatlan képzés leendő felsőbb éves Kutatási Terv

Mester és osztatlan képzés Pályázati Adatlap

Mester és osztatlan képzés Pályázói Nyilatkozat

Mester és osztatlan képzés Szándéknyilatkozat

Benyújtás módja, helye:

A fogadó felsőoktatási intézmény rektorának címezve kell postai úton, ajánlott, elsőbbségi küldeményként benyújtani:

Dr. Szél Ágoston, rektor részére

Semmelweis Egyetem, Rektori Hivatal

1085 Budapest, Üllői út 26.

Benyújtási határidő: 2018. május 10. (postára adás dátuma)

Kérjük, figyelmesen olvassa a pályázati felhívást és a kiíráshoz kapcsolódó pályázati dokumentumokat!

További információ:

ÚNKP Intézményi koordinátor:

Hegedűs Eszter (459-1500/55464, hegedus.eszter@semmelweis-univ.hu)

Kari ÚNKP Ügyintézők:

AOK Tóthné Varga Melitta (459-1500/56557, tothne-varga.melitta@med.semmelweis-univ.hu)

AOK Dunai Júlia (459-1500/60420, dunai.julia@semmelweis-univ.hu)

GYTK Vajvodáné Pénzes Eszter (459-1500/55323, penzes.eszter@pharma.semmelweis-univ.hu)

FOK Kovácsné Ollé Tímea (459-1500/55338, olle.timea@dent.semmelweis-univ.hu)

ETK Kelemen Kitti (486-4800/65816, kelemen.kitti@se-etk.hu)

EKK Bacsa Dóra Mária (0620/825-8442, bacsa@ekk.sote.hu)

PAK Hamarosan…

 

A felhívás eredeti oldala.