Az Orvosi Képalkotó Klinika évente mintegy 65 ezer beteget lát el, közülük 40 ezren fekvőbetegként, 25 ezren járóbeteg-ellátás keretében látogatnak a klinikára. Klinikánkon a graduális és posztgraduális képzés egyaránt kiemelt szerepet kap, a kutatás fókuszában pedig egyebek mellett a képalkotó diagnosztikai és intervenciós radiológiai kutatások állnak.

A klinika története 1906-ban Rajzoló-Fényképező és Röntgen laboratóriumként indult, amely 1914-ben Központi Röntgen Intézetté, majd 1947-ben Röntgenklinikává alakult. 1997-től 2016-ig Radiológiai és Onkoterápiás Klinika néven, 2016-tól Radiológiai Klinika néven működik.

A Radiológiai Tanszéken a radiológiai diagnosztikai és intervenciós radiológiai tevékenység széles skálája elérhető, a legújabb nemzetközi protokollok figyelembevételével. A klinikán

A vizsgálatok egy része alapos előkészítést igényel, mely segíti a vizsgálat minél jobb kivitelezését és annak értékelhetőségét. Így a helyes diagnózis felállításához a páciensek segítségére, együttműködésére is számítunk. Oldalunkon részletes tájékoztatót olvashatnak betegeink a különböző vizsgálatok előtti teendőkről és a vizsgálatok pontos menetéről.

A széleskörű diagnosztikai munka mellett a klinika élen jár a korszerű invazív diagnosztikus és intervenciós radiológiai és intervenciós onkológiai beavatkozások alkalmazásában. Rendszeresen végzünk ultrahang vezérelt és CT-vezérelt biopsziákat. Az országban csak a klinikán kezelnek – egyetemünk Ortopédiai Klinikájával való szoros együttműködésben – egyes jóindulatú csontdaganatok (osteoid osteoma) kezelését műtét helyett CT vezérelt célzott melegítéssel (radiofrekvenciás ablació). Elsők között vezették be a méheltávolítás alternatíváját jelentő mióma embolizációt. Port (bőr alá ültetett centralis vénás kanül) beültetésre is lehetőség van, mely többek között az onkológiai betegek számára.

Az Orvosi Képalkotó Klinika hagyományainak megfelelően egyaránt nagy hangsúlyt kap a graduális és a posztgraduális oktatás. A radiológia tárgy keretében magyar, angol és német nyelvű oktatás folyik a IV. évfolyamon, egy szemeszter időtartamban. A hallgatók tantermi előadások és gyakorlatok keretében sajátíthatják el a radiológia fejlődésével egyre bővülő tananyagot. A kötelező képzési formák mellett tudományos diákkörösként is lehetőség van részt venni a klinikán folyó munkába különböző területeken.

A tárgy oktatása során kivételes hangsúlyt fordítunk a leendő, nem-radiológus szakorvosok számára fontos diagnosztikai és terápiás módszerek, illetve ismeretek átadására, továbbá a klinikai diagnosztikai gondolkodás komplex rendszerének formálására és lehető legteljesebb megismertetésére.

A posztgraduális képzés magában foglalja a rezidens- és szakorvosképzést, szakmai továbbképzést, tanfolyam szervezéseket.

A tanszékeken folyó kutatómunka fókuszában a daganatterápiával összefüggő klinikai kutatások, az ikerkutatás radiológiai vonatkozásai, a máj- és bélbetegségekkel kapcsolatos diagnosztikai és terápiás klinikai kutatások, a virtuális boncolás, a vascularis és intervenciós radiológiai kutatások, valamint multimodalitású képalkotó rendszerek kialakítása áll.