Betűméret: A A A

Nemzeti Bionika Program

ED_17-1-2017-0009

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Semmelweis Egyetem (SE), valamint a Bionikai Innovációs Központ (BIK) konzorciumot kíván létrehozni Nemzeti Bionikai Program (Program) néven, amelynek elsődleges célja a bionikai kutatások támogatása, a szakterület hálózatosodásának elindítása, kezdeményezése és a létrejövő eredmények ipari hasznosításának biztosítása. A Program támaszkodik a BIK keretében létrejött kutatási eredményekre, megvalósult innovatív technológiai megoldásokra, illetve ernyőként fogja össze a hazai bionikai kutatásokat, lehetőséget teremtve a szakterület kiemelkedő fejlődésére, ipari szempontból hasznosítható alkalmazott kutatásokra.

A konzorciumban kutatási és innovációs tevékenység az egyetemi tagoknál összpontosul, míg az ipari hasznosítás lehetőségeinek, illetve az ipari szolgáltatási igények közvetítése a Program számára a BIK feladati között kerül megvalósításra.

A Programban megvalósítani kívánt kutatások szakmai ellenőrzését az egyetemi Tudományos Tanácsok tagjaiból, illetve külső, bionikai területen működő ipari, valamint bionikával foglalkozó intézmények szakértőiből álló Tudományos Irányító Testület látja el. Az említett Tudományos Irányító Testület dönt projektek indításáról, költségvetésének keretösszegéről éppúgy, mint adott esetben leállításukról.

A Nemzeti Bionikai Program keretében tervezett kutatásoknak a konzorciumban lévő egyetemi laboratóriumok adnak helyet az egyetemeknél és a BIK Kft.-nél meglévő eszközpark használatával, illetve azoknak a szakmai célokhoz, projektekhez igazodó célzott fejlesztésével. A jelenlegi kutatások, illetve a bionikai hálózat fejlődésével új induló projektek kapcsán jelentkező laborigényeket a konzorcium tagjai kezelik, ugyanakkor az adottságoktól eltérő laboratóriumi igények jelentkezésével értékelik a lehetséges továbblépési irányokat és javaslatot fogalmaznak meg a Támogató részére.

A program költségvetését részben a jelenleg futó projektek és a jövőben a hazai bionikai hálózatból bejövő és a Tudományos Irányító Testület által befogadott projektek finanszírozására kívánjuk felhasználni. Tekintettel a konzorciumi működésre, a konzorciumvezetőnél helyezzük el projektmenedzsment funkciókat. E funkció ellátásához elszámolható koordinációs költségvetést rendelünk a program keretein belül, mellyel párhuzamosan a BIK partnernél ugyanakkor kizárólag a technológiai transzfer és üzletfejlesztés tevékenységekre kerül meghatározásra működési költségkeret.

Nemzeti Bionikai Program tervezett megvalósítása során a konzorciumi partnerek együttműködése segítségével olyan tudományos és szolgáltató egységből álló hálózat épül ki, amely képes az ipari igények közvetítésével az alkalmazott kutatási célok mentén létrejövő innovatív eredményeket közvetlenül eljuttatni az ipari szereplőkhöz. A Nemzeti Bionikai Program hálózatba szervezi a szakterületi kutatásokat és hidat képez a kutatási, intézményi, valamint alkalmazási, ipari szereplők között.

Sajtóközlemény:

http://www.bik.hu/hu/hirek/aktualis