Figyelemfelhívás!

Tisztelt Munkatársak!

Az 1496/KEEGF/2017. iktatószámon kiadott, a 2017. évi kompenzációról szóló tájékoztatóhoz kapcsolódóan felhívjuk szíves figyelmüket a tájékoztatóhoz csatolt kitöltési útmutató 3. pontjára, mely szerint a nyilatkozat kitöltésekor az illetmény alatt a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 66. és 79/E. §-a szerinti illetményt (beleértve a garantált illetmény feletti, a munkáltató döntése alapján megállapított illetményrészt is), továbbá a közalkalmazott számára ugyanezen törvény 70-75. §-ai alapján megállapított illetménypótlékot kell érteni.

A kompenzáció igénybevételéhez szükséges nyilatkozat kitöltésénél az illetmény alatt a fent meghatározott illetményelemeket kell figyelembe venni, az egészségügyi ágazati szabályok alapján megállapított, Kjt. bértáblán felüli illetményrészt, illetménykiegészítést, illetve illetménynövelést nem kell hozzászámítani az illetményhez.

Kérem, hogy a nyilatkozatok kitöltésekor a fentiek figyelembevételével szíveskedjenek eljárni.

Budapest, 2017. január 17.

                                                           Emberierőforrás-gazdálkodási Főigazgatóság

Tájékoztató a 2017. évi kompenzációról

Nyilatkozat és Változásbejelentés