Közös kurzus elindításáról írt alá megállapodást a Semmelweis Egyetem és a Terrorelhárítási Központ (TEK). Az együttműködés során a két intézmény programban részt vevő szakemberei olyan speciális rendvédelmi egészségügyi képzésben részesülnek majd, ami hozzájárul a katasztrófahelyzetekben szükséges megfelelő orvosi ellátás biztosításához. A megállapodással emellett a taktikai medicina, mint önálló sürgősségi egészségügyi ellátó szakterület meghonosítása is lehetővé válik.

RS29584_KA-20150324-IMG_2461-se-tek-egyuttmukodes-alairas-scrDr. Gál János klinikai rektorhelyettes, a Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem Orvostan Tanszék megbízott vezetője az aláírási ceremónián emlékeztetett arra: a Terrorelhárítási Központtal kötött mostani megállapodás annak a folyamatnak a része, ami a 2011-es NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központtal való partnerséggel indult, majd tavaly a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kötött megállapodással folytatódott. A rektorhelyettes hangsúlyozta: az új koncepció lényege, hogy az orvostanhallgatóknak és a végzett orvosoknak is alkalmazkodniuk kell az új körülményekhez. Egy lehetséges katasztrófahelyzet vagy terrorcselekmény ugyanis teljesen más reakciókat igényel, mint a mindennapi gyakorlat, ilyen stresszhelyzetben ráadásul speciális feladatokat is el kell tudni látni. A Semmelweis Egyetem most ennek érdekében a graduális és a posztgraduális képzésébe is beépíti ezek elsajátításának lehetőségét.

RS29581_KA-20150324-IMG_2480-se-tek-egyuttmukodes-alairas-scr„Az első nagy, középkori egyetemek önálló intézményként álltak helyt és tudásukat féltve őrizték, hogy azt csak az ott végzett hallgatók vihessék tovább. Ma azonban a felsőoktatási intézmények keresik a kapcsolatot más egyetemekkel, kutatóintézetekkel és ipari partnerekkel, hogy a szélesebb közönség számára is minél többet tudjanak nyújtani” – emelte ki beszédében Dr. Szél Ágoston rektor, hozzátéve, hogy ebbe a koncepcióba illeszkedik a mostani megállapodás is. Mint fogalmazott, olyan kollaborációról van szó, aminek során mindkét fél jól tudja majd hasznosítani a megszerzett ismereteket. Az együttműködés célja tehát, hogy a szakemberek képzése mindkét oldalon hatékonyabb legyen. A Semmelweis Egyetem számára a mai megállapodás fontos mérföldkő, hiszen számos olyan tudásnak szeretne a középpontja lenni, ami az orvosképzéssel bármilyen módon összefügg – zárta beszédét a rektor.

RS29576_KA-20150324-IMG_2494-se-tek-egyuttmukodes-alairas-scrHajdu János rendőr vezérőrnagy, a TEK főigazgatója elmondta: a március 30-án induló egyhetes kurzus magas színvonalával az ország érdekeit szolgálja majd. Véleménye szerint bár egy kívülállónak nehéz lehet megítélni, hogy a hol lehet az a metszéspont, ahol a TEK és a Semmelweis Egyetem szakembereinek feladata találkozik, az együttműködés mégis fontos és nagy előrelépést jelent. „Megtiszteltetés, hogy az ország legrégebbi egyetemével köthetünk megállapodást, ez ugyanis megalapozza a munkánkat az elkövetkező időszakban” – szögezte le.

RS29567_KA-20150324-IMG_2523-se-tek-egyuttmukodes-alairas-scr (2)

 

A beszédeket követően Dr. Szél Ágoston rektor, Dr. Szász Károly kancellár, illetve a TEK részéről Hajdu János főigazgató és Szabó Éva gazdasági igazgató írták alá az együttműködési megállapodást.

 

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Forrás: Semmelweis Hírek