A Saitama Egyetem (Moroyama, Japan) és a Semmelweis Egyetem közötti csereszerződés értelmében két magyar, IV. illetve V. évfolyamos hallgató sebészet témában nyári gyakorlatot végezhet Japánban.
A fogadó egyetem átvállalja a magyar hallgatók teljes útiköltségét, szállást és napi háromszori étkezést biztosít. A gyakorlati idő hétköznap reggel 8 órától délután 5 óráig tart. Viszonzásul a magyar hallgatók kötelesek a hazaérkezésük után egy hónapig az ide érkező Japán hallgatók ellátását megszervezni, kirándulásokkal, egyéb programokkal színesebbé tenni a magyarországi tartózkodásukat.
A cseregyakorlat célja:
–    elsősorban a szakmai fejlődés elősegítése,
–    kölcsönös tapasztalatcsere,
–    egymás kultúrájának minél szélesebb körű megismertetése,
–    a szakmai és társalgási angol nyelv gyakorlása.

A cseregyakorlat ideje: 2009. július
A japán és magyar hallgatók augusztus elején együtt érkeznek Magyarországra. Pályázni a pályázati adatlap maradéktalan kitöltésével és a szükséges mellékletek csatolásával lehet. A pályázati adatlapok a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságán beszerezhetők. A pályázati feltételekkel megfelelő jelentkezők angol nyelvű válogató meghallgatáson vesznek részt.

A pályázatok leadási határideje: 2009. február 16.

A pályázatokat a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága irodájába (1085 Budapest, Üllői u. 22, 2.em.) kérjük nagy alakú, A4-es borítékban eljuttatni. A meghallgatás időpontjáról a pályázókat e-mailben értesítjük.  Sikeres pályázást kívánunk mindenkinek!

Csatolt dokumentum letöltése