Kórházi fertőzések előrejelzésére fejlesztettek ki új módszert a Semmelweis Egyetem kutatói

Becslések szerint évente nagyságrendileg százezer kórházi fertőzés fordulhat elő Magyarországon. Az úgynevezett nozokomiális, vagyis csak kórházi körülmények között terjedő kórokozók a legyengült szervezetű betegek számára akár végzetesek is lehetnek. A … Folytatás

Kategória: Kiemelt, Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány |

Kardiológiai Központ: megállapodás a világ vezető orvostechnikai-eszköz gyártójával

Kutatói és innovációs keretmegállapodást kötött a Városmajori Klinikai Tömb Kardiológiai Központja a világ egyik vezető kardiovaszkuláris eszközgyártójával, a Medtronic céggel. Az amerikai székhelyű vállalat Európában is elindítja a Kutatói és … Folytatás

Kategória: Kiemelt, Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány |

Hat ország kutatói együtt keresik a gyulladásos betegségek ellenszerét a Semmelweis Egyetem vezetésével

A minden 100. embert érintő reumás ízületi gyulladás és más gyulladásos megbetegedések lehetséges ellenszereit kutatja az a Semmelweis Egyetem által vezetett, most alakult nemzetközi konzorcium, amely négy évre 3 millió … Folytatás

Kategória: Kiemelt, Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány |

Anatómia a XXI. században – emberi test 3D-ben

A hagyományos kétdimenziós, rajzolt anatómiai atlaszok helyett, televíziókészüléken, 3 D szemüveg segítségével térben tanulmányozható az emberi test. Ez a lényege annak az egyedülálló magyar fejlesztésnek, amely elsőként a Semmelweis Egyetem … Folytatás

Kategória: Kiemelt, Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány |

Térhatású tananyagban gondolkodnak

A NET földszintjén az F18-as teremben kialakított 3D laboratóriumba telepített tíz számítógépen használhatják a hallgatók a Leonar3Do néven közismert, az emberi testet és a szerveket három dimenzióban bemutató számítógépes programot. … Folytatás

Kategória: Kiemelt, Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány |

Az e-learning következő szintje

A technikai fejlődés adta tanulást segítő oktatási forma az e-learning, aminek a használata új távlatokat nyit a pedagógiában és a tudományos oktatás terén, de nem pótolja a tanár jelenlétét, személyiségét … Folytatás

Kategória: Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány |

Könnyebben oktatható a radiológia és a sugárterápia

Könnyebben elérhetővé válik a hiányszakmáknak számító radiológia, sugárterápia és a társszakmák műszaki szakembereinek oktatása – derült ki a Semmelweis Egyetem ÁOK Radiológiai és Onkoterápiás Klinika, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi … Folytatás

Kategória: Kiemelt, Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány | Címke: , |

Semmelweis Tudáshálózat az egyetem könyvtáraival

Az orvosi könyvtárak szerepe speciális: a gyógyításhoz szükséges szaktudást biztosítják a több mint 6000 intézményt számláló magyar közkönyvtári rendszerben – mondta a többi közt Réthelyi Miklós az Informatio Scientifica – … Folytatás

Kategória: Galéria, Kiemelt, Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány |

Semmelweis Tudáshálózat: Zárórendezvény

A Semmelweis Egyetem Központi Könyvtára 2010. szeptemberétől dolgozik pályázat megvalósítási szakaszában. A “Semmelweis Tudáshálózat” egy egészen új szemléletű, komplex szolgáltatásfejlesztés, melynek célja a potenciális felhasználók elérése, a könyvtárakat népszerűsítése, az … Folytatás

Kategória: Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány |

Öt tantárgyból indul az e-learning – az orvosképzésben kizárólag nálunk

Magyarországon a Semmelweis Egyetem az első olyan orvostudományi egyetem, amelyen elérhető az e-learning tananyag és van lehetőség online vizsgáztatásra – hangzott el a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0019 „Klinikai Moduláris és interdiszciplináris tananyag- és … Folytatás

Kategória: Kiemelt, Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány |

A robotsebészet úttörője a Semmelweis Egyetemen

A harctéren megsérült katonáért azonnal megérkezik a szállítójármű, egy automatikus szerkezet hordágyra teszi és beemeli az autóba, a sebész a távolból felállítja a diagnózist és az irányítható robot segítségével ki … Folytatás

Kategória: Kiemelt, Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány |

Interaktív oktatás és élő videóközvetítés a boncteremből

Szeptembertől már három munkaállomáson tanulhatnak a hallgatók a boncolásról interaktív, digitális tábla segítségével. Az érintőképernyős kivetítőn megjeleníthető a boncasztalon fekvő beteg teljes kórtörténete, minden korábban elkészült lelete, így a laborvizsgálatok … Folytatás

Kategória: Kiemelt, Kutatás-fejlesztés, innováció, Meghívó, Tudomány |

Elektronikus onkológia tankönyv készült

Konkrét eseteken keresztül adja át az elméleti tudást az onkológiai e-learning tankönyv, amelynek feltöltése teljes egészében elkészült – tájékoztatott Dr. Torgyík László, a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikájának szakorvosa, … Folytatás

Kategória: Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, Kutatás-fejlesztés, innováció, Oktatás, Tudomány | Címke: |

E-learning: digitális kapszulába zárt tudás

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach, az élő szervezet összetevőinek elemzése, pszichoterápiás videók színészekkel – néhány elem a Semmelweis Egyetem elektronikus tananyagfejlesztési projektjeiből. Az e-learning segítségével a hallgatók korszerű, naprakész, tudományos eredményekre épülő, … Folytatás

Kategória: Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány | Címke: |

Európai Szabadalmi Díjra jelölték Dr. Molnár Bélát

Első alkalommal jelöltek magyar kutatót az Európai Szabadalmi Díjra. Dr. Molnár Béla, a Semmelweis Egyetem munkatársa a patológiai folyamatok digitalizálásáért kapta az elismerést. Európa legrangosabb innovációs díját öt kategóriában osztják … Folytatás

Kategória: Kiemelt, Kutatás-fejlesztés, innováció, Tudomány |