Újabb szakterületi világrangsorban szerepel a Semmelweis Egyetem

Az Academic Ranking of World Universities (ARWU) rangsort megjelentető SanghaiRanking frissen kiadott szakterületi listáin több kategóriában is szerepel a Semmelweis Egyetem, amely 201-300. közötti helyezésével a legjobb eredményt az orvostudományi (clinical medicine) … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás |

Lengyelországban táboroztak a Pető András Kar iskolásai

A közelmúltban írták alá a kelet-lengyelországi Zamoscban a Semmelweis Egyetem Pető András Kara, valamint a helyi Krok za Krokiem (Lépésről-Lépésre) rehabilitációs központ közötti megállapodást, mely a két intézmény évtizedes együttműködését … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás |

Negyvennégyen vehették át diplomájukat a Semmelweis Egyetem Asklepios Campus Hamburgba kihelyezett orvosképzésén

Az Asklepios Campus Hamburg (ACH) 44 végzős orvostanhallgatója vette át a Semmelweis Egyetem diplomáját július 21-én a berlini magyar nagykövetségen. Az eskütételt követően Dr. Hunyady László, az Általános Orvostudományi Kar … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás | Címke: , |

A Semmelweis Egyetemre való bejutáshoz kellett a legtöbb pont az orvos- és egészségtudományi területen

A múlt évhez képest tovább nőtt az egyetem képzéseire jelentkezők száma, és azoké is, akik első helyen jelölték meg az intézményt. Több népszerű szakon tovább emelkedtek a ponthatárok. Az államilag … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás |

Elérhető a 2017/18-as tanév rendje

Karok szerinti bontásban, kronológiai sorrendben, és az áttekinthetőséget segítő színkódokkal kiegészítve már elérhető a következő tanév rendje az egyetemi honlapon. Az immár második éve elkészített átfogó táblázatban egy felületen tekinthető meg az egész egyetem … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás |

Az egyetem karai a legnépszerűbbek a felvételizők körében az orvos- és egészségtudományi területen

Az első helyes jelentkezések alapján az orvosi és egészségtudományi karok közül egyedül az egyetem Egészségtudományi Kara (ETK) és Általános Orvostudományi Kara (ÁOK) került fel a felvi.hu által most összeállított TOP 10-es … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás |

Több mint 1200 diplomát adtak át az egyetem karain

1240 végzős hallgató vehette át oklevelét a Semmelweis Egyetem öt karán az elmúlt hetekben, közülük csaknem 300-an idegen nyelven tanultak a különböző képzéseken a 247. tanévben. Eskütételüket követően Dr. Merkely … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, KRI aláírás, Oktatás | Címke: , |

Közös diplomaosztó a Mentálhigiéné Intézet képzésein

Az Egészségügyi Közszolgálati Kar Mentálhigiéné Intézet három képzésének – szociális munka mesterképzés, mentálhigiénés családtudományi és családterápiás mesterképzés, laktációs szaktanácsadó szakirányú továbbképzés – végzős hallgatói idén először egyszerre vehették át diplomájukat … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Galéria, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás | Címke: , , |

„Maradjanak egymás segítői, szakmájuk szolgálói” – Diplomaosztó ünnepség az Egészségtudományi Karon

364-en vehették át oklevelüket az Egészségtudományi Kar diplomaosztó ünnepségén a Budapest Kongresszusi Központban. A hallgatókat eskütételüket követően Dr. Szél Ágoston rektor és Dr. Nagy Zoltán Zsolt dékán avatták diplomásokká. A … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Galéria, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás | Címke: , , |

49 mentálhigiénés lelkigondozó kapott oklevelet

Az Egészségügyi Közszolgálati Kar Mentálhigiéné Intézetének diplomaátadó ünnepségén a mentálhigiénés lelkigondozó képzés 49 végzős  hallgatója vehette át elismerő oklevelét a Párbeszéd Házában.   Dr. Török Gábor, a Mentálhigiéné Intézet egyetemi … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Galéria, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás | Címke: , |

„Nem foglalkozást, hanem hivatást választottak” – 131 gyógyszerészt avattak doktorrá

A Gyógyszerésztudományi Kar diplomaosztó ünnepségén 131 hallgatót avattak doktorrá, ebből 20-an summa cum laude, 73-an cum laude és 38-an rite minősítésű diplomát vehettek át a Madách Színházban. Az egyetem Szenátusának … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Galéria, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás | Címke: , , |

505 végzőst avattak orvosdoktorrá az Általános Orvostudományi Karon

Eskütételüket követően Dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettes és Dr. Hunyady László dékán avatta orvosdoktorokká az Általános Orvostudományi Karon végzett hallgatókat a Papp László Budapest Sportarénában. Összesen 505-en végeztek idén a … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Galéria, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás | Címke: , |

Tudományos műhelyeinek fejlesztésére nyert pályázati forrást az egyetem

A Semmelweis Egyetem a konzorciumvezető a kutatói utánpótlás biztosításának támogatására elnyert 1,7 milliárd forint összköltségű projektben, melyet a Debreceni, Szegedi és Pécsi Tudományegyetemmel közösen valósít meg. A projekt célja a … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, Kancellári hírek, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás | Címke: |

Sürgősségi vérszállító gépkocsivezetők számára tartottak továbbképzést

Másodszor tartottak gyakorlati továbbképzést az egyetem sürgősségi vérszállító gépkocsivezetői számára az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK) Rendészeti Szervek Kiképző Központja irányításával. A képzés célja a kiemelt ügyeleti-sürgősségi ellátásban részt vevő gépkocsivezetők vezetéstechnikai … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, KRI aláírás, Oktatás |

Több mint 60 rektori pályamunkát díjaztak

65 díjat vehettek át  rektori pályamunkájukért a hallgatók a Semmelweis Szalonban tartott ünnepélyes eredményhirdetésen. Az 1-3. helyezéseket és a dicséreteket Dr. Szél Ágoston rektor és Dr. Tímár József, az értékelő bizottság elnöke adták … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Galéria, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás | Címke: , |

Nagyobb megbecsülés és pontosabb szakmai követelmények – oktatói életpályamodell az ÁOK-on

Nyolc területen kezdett stratégiai fejlesztési programba az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) az Egészségügyi Menedzserképző Központ (EMK) szakmai támogatásával. Ezek egyike az oktatói életpályamodell, mellyel kapcsolatban Dr. Hunyady László dékán, a … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás | Címke: |

Több mint száz díjat nyertek az egyetem hallgatói az OTDK-n

Összesen 108 első, második, harmadik és különdíjat nyertek a Semmelweis Egyetem hallgatói a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában a Pécsi Tudományegyetemen, ahol több mint 170 … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás | Címke: |

Díszdoktori címmel és 21 díjjal zárult az egyetem szereplése a moszkvai diákkonferencián

Összesen 21 díjjal tért haza a Semmelweis Egyetem 22 fős csapata a moszkvai #SCIENCE4HEALTH2017  VIII. Nemzetközi Tudományos Konferenciájáról. A hallgatókat Dr. Merkely Béla, a Tudományos Diákköri Tanács elnöke kísérte el, aki … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás | Címke: |

Szabadon választható kurzus indult a gyógyszeriparról a GYTK-n

A gyógyszeripar szemléletének, legfontosabb elméleti és gyakorlati alapjainak a bemutatása az alapvető célkitűzése a „Gyógyszeripar A-Z” szabadon választható tárgynak, melyet az idei félévben hirdettek meg először a Gyógyszerésztudományi Karon (GYTK) … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, Oktatás |

Az utolsó kívánság – In memoriam Orbán Csaba PhD

A metasztatikus melanoma nagy úr, előbb vagy utóbb leküzdi még a legerősebb szervezetet is…de a szellemet nem tudja megtörni. Különös kérés érkezett néhány hete a Doktori Tanács elnökéhez. Arra kérték … Folytatás

Kategória: Alhonlapokra, Hallgatói élet és oktatás, Kiemelt, KRI aláírás, Oktatás |