Ezer pedagógust képeznek ki a Kölyök Atlétikai Program alkalmazására a TF szervezésében

Három hónap alatt ezer pedagógus képzését szervezi a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara (TF) az úgynevezett Kölyök Atlétikai Program alkalmazására. Ez a program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul … Folytatás

Kategória: Egészség, Galéria, Kiemelt, Sport |

Két ezüstérem és pontszerzők helyek a paralimpián

Ünnepélyes keretek között ért véget Londonban a XIV. paralimpia, amelynek 11 napja során 164 országból csaknem 4200, fogyatékkal élő sportoló mérte össze erejét. A paralimpián húsz sportágban 503 érmet osztottak … Folytatás

Kategória: Egészség, Kiemelt, Sport |

A paralimpián is ott van a Semmelweis Egyetem

Szerdán kezdődik a paralimpia Londonban. A 33 fős magyar sportolói csapat kilenc sportágban versenyez. A csapat tagjai Csuri Ferenc és Tóth Tamás a Semmelweis Egyetem hallgatói is. A delegációval utazott továbbá Dr. Sós … Folytatás

Kategória: Egészség, Kiemelt, Sport |

Akik a sportolókat segítették Londonban

A Semmelweis Egyetemről nemcsak sportolók, hanem szakemberek is részt vettek a londoni olimpián, akik a munkájukkal közvetlenül is hozzájárultak a magyar csapat sikereihez. Dr. Lénárt Ágota, a Pszichológia Tanszék vezetője … Folytatás

Kategória: Egészség, Sport |

Véget ért az olimpia: 2 aranyat, 3 ezüstöt és 1 bronzot szereztek a SE hallgatói

Két arany, három ezüst és egy bronzérmet szereztek a Semmelweis Egyetem jelenlegi és volt hallgatói a londoni olimpián. Olimpiai bajnok lett a Dombi Rudolf (testnevelő-edző szak), Kökény Roland összetételű kajak kettes 1000 méteren. … Folytatás

Kategória: Egészség, Kiemelt, Sport |

Olimpiai bajnok Kovács Katalin és Dombi Rudolf!

Olimpiai bajnok lett a Dombi Rudolf (testnevelő-edző szak), Kökény Roland összetételű kajak kettes szerdán 1000 méteren. Ez a magyar kajak-kenu sport 20. elsősége, és Magyarország ötödik londoni aranyérme. Ugyancsak olimpiai … Folytatás

Kategória: Egészség, Galéria, Sport |

Ungvári Miklós ezüstérmes!

Ungvári Miklós, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatója ezüstérmes! A cselgáncsozó 66 kg-os súlycsoportban lett a második. A magyar olimpiai csapat 157 sportolóval utazott Londonba. A július 27-től az … Folytatás

Kategória: Egészség, Sport |

Kalmár Zsuzsa olimpiai pontozóbíró: Nem követhetünk el hibát

Pontozóbíróként vesz részt az olimpián Kalmár Zsuzsa, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszék egyetemi docense a Londoni Olimpiai Játékokon. A felkérés kapcsán Kalmár … Folytatás

Kategória: Egészség, Kiemelt, Sport |

158 magyar induló a londoni olimpián – Közel harmincan a Semmelweis Egyetem hallgatói

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) lezárta az olimpiai kvalifikációt, 158 magyar sportoló utazik a megmérettetésre. A július 27-től az augusztus 12-ig tartó XXX. nyári olimpián a Semmelweis Egyetem sportvezetőkkel, edzőkkel … Folytatás

Kategória: Egészség, Kiemelt, Sport |

A sportolók megelőzték a politikusokat, de végül győzött a közélet

Sportpolitikus az orvosprofesszorral, alkotmánybíró az labdarúgóval, színész az egyetemi tanárral mérkőzött a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar első páros tenisz csapatversenyén.  A vándorkupát végül a TF csapatát legyőzve a … Folytatás

Kategória: Egészség, Kiemelt, Sport |

Mindennapos testnevelés: A Semmelweis Egyetem részt vesz a felkészítésben

A Magyar Atlétikai Szövetség a Semmelweis Egyetemmel együtt végzi a testnevelő tanárok felkészítését a mindennapos testnevelésre – mondta el az MTI-nek Gyulai Miklós, a MASZ elnöke. A kormány döntött arról, … Folytatás

Kategória: Egészség, Sport |

Birkózó sikerek a MEFOB-on

A Pécsi Tudományegyetem tornacsarnoka adott otthont az év kötött- és szabadfogású és női országos egyetemi bajnokságának június 2.-án. Az idei összecsapáson 22 egyetem, 3 szakág, 21 súlycsoportjában mérhette össze tudását. … Folytatás

Kategória: Egészség, Sport |

London 2012: A Magyar Sportorvos Társaság kongresszusa

A Magyar Sportorvos Társaság 2012. május 31 – június 2. között tartotta kongresszusát London 2012 címen a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karának aulájában. A sportorvoslás, sportegészségügy iránt mutatkozó egyre … Folytatás

Kategória: Egészség, Sport |

40. Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam diplomaosztó

Negyvenedik nemzetközi edzőképző kurzusát zárta diplomaosztóval a SE Tesnevelési és Sporttudományi Kar. Az ünnepségen köszönetet mondtak azoknak, akik kimelt szerepet játszottak a tanfolyam történetében: Kincses Ferencnek, Kincses Fülöp Erzsébetnek, Dr. … Folytatás

Kategória: Egészség, Galéria, Kiemelt, Sport |

A TF Úszás és Vízi Sportok Tanszék részes az EB sikereiben

A 26 éremmel (9 arany, 10 ezüst, 7 bronz) zárult úszó Európa bajnokságon a Semmelweis Egyetem TSK Úszás és Vízi Sportok Tanszékének négy tanára vett részt. Dr. Tóth Ákos mesteredző, … Folytatás

Kategória: Egészség, Sport |

Kétszázadszor a kispadon Dr. Szilágyi György csapatorvos

Kétszázadik alkalommal ül a magyar válogatott kispadján Dr. Szilágyi György a június negyedikei, írek elleni mérkőzésen. Dr. Szilágyi György a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet munkatársa, a Foglalkoztatás-Egészségügyi Szolgálat … Folytatás

Kategória: Egészség, Kiemelt, Sport |

Atlétika sikerek

Összesen 7 arany, 13 ezüst és 9 bronzérmet gyűjtött be az egyetem a veszprémi atlétikai MEFOB-on. A versenyen a SE hallgatói vettek részt legnagyobb létszámmal és az egyetemek közötti pontversenyt is … Folytatás

Kategória: Egészség, Sport |

100 nap az olimpiáig: Virtuális olimpia fogyatékkal élő gyermekekkel

A budapesti Brit Nagykövetség, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, valamint a Virtuális Játék, Sport és Szabadidő Egyesület Virtuális olimpiát rendezett a TF Atlétikai Csarnokában április 18-án. A nagykövetség … Folytatás

Kategória: Egészség, Kiemelt, Sport |

A TF csapata nyerte az egyetemi jégkorong bajnokságot

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar csapata nyerte az egyetemi és főiskolás bajnokságot. A nyolccsapatos mezőnyt két négyes csoportra osztották, a döntőbe a két csoportgyőztes jutott, veretlenül, a harmadik helyért … Folytatás

Kategória: Egészség, Sport |

Falusi olimpia Szentendrén

Métabajnokság, mezei futóverseny, rönkkinyomás és szkanderezés is szerepel a programok között a IV. Falusi Olimpián, melyet május 1-jén rendeznek meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban Szentendrén. A vállalkozó szelleműek 13+1 feladatot … Folytatás

Kategória: Egészség, Sport |