Mély fájdalommal és megrendüléssel értesültünk róla, hogy 2020. virágvasárnapján klinikánk aneszteziológus csapatának oszlopos tagja, dr. Joós Lajos Károly régóta, türelemmel viselt betegsége után visszaadta lelkét Teremtőjének.

Erdélyországi, felsőbányai származású édesanya és székely édesapa gyermekeként, vészterhes időben, 1944-ben látta meg a napvilágot, Budapesten. Érettségi után orvos édesapja példáját követve az Orvostudományi Egyetemre pályázott, felvételéig az Élettani Intézetben dolgozott, laboránsként. Kézügyessége és logikus gondolkodásmódja már ott megnyilvánult. Az egyetemi diplomát 1975-ben nyerte el, ezután a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Urológiai Osztályán dolgozott 5 éven át. 1980-ban szakvizsgázott aneszteziológiából és került a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Urológiai Klinikájára, ahol 1983-ban urológiából is szakvizsgát tett. A 100 éves Urológiai Klinika utóbbi négy évtizedében szinte nap, kollégái és a rászoruló betegek segítője volt.

Döntően aneszteziológusként dolgozott, ritkán végzett urológiai beavatkozást. Amikor viszont operált, azt határozott biztonsággal tette, hiszen az urológiai műtőasztal mindkét végén otthonosan mozgott úgy, hogy a másik „térfelet” is objektíven ítélte meg. A klasszikus aneszteziológiai iskola neveltjeként nem a kontraindikációk korlátaira támaszkodott, hanem a tervezett kezelés indikációinak ösvényét kereste. Ha nehezen ment az érzéstelenítés, ő volt az utolsó mentsvár, akihez fordulhattunk, aki mindig jött és aki mindig tudott megoldást.

Örömmel oktatta a fiatal kollégákat, mindkét szakterületén. Logikus okfejtései, széles látóköre, állandó érdeklődése a klinikára felvételizőnél, hogy „a barkácsolás hogy megy? – hiszen tudnunk kell, hogy milyen ügyes vagy!” Hiányozni fog. Tudtuk egy ideje, hogy beteg. Ha érdeklődtünk az egészsége felől, mindig azt válaszolta, hogy jól van, „csak” bejött a Klinikára. Virágvasárnap óta tudjuk, hogy nem jöhet többé, immár az égi aneszteziológus és urológus csapatot erősíti.

Kedves Lajos!
Nyugodj békében!

A Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának dolgozói