Az idén július 2-ától új helyszínen, a Külső Klinikai Tömb részét képező Tömő utcai épületben működő Pulmonológiai Klinika dolgozói karácsonyi ünnepségén adták át a hallgatók az 50. Semmelweis Gólyabálon befolyt 450 ezer forintos adományt, amit minden évben az egyetem valamely klinikájának ajánlanak fel. A támogatást az Instruktor Öntevékeny Csoport (IÖCS), valamint a Hallgatói Önkormányzat nevében Nádai László nyújtotta át a klinika igazgatójának, dr. Müller Veronikának. A II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika karácsonyi ünnepségén mások mellett a klinika egykori, gyógyult betege adott elő karácsonyi dalokat klarinéton.

Dr. Müller Veronika, a Pulmonológiai Klinika igazgatója ünnepi köszöntőjében utalt rá, hogy 77 év után most ez az első karácsony, amit itt az új helyen, a Tömő utcában töltenek. Felidézte a költözéssel kapcsolatos nehézségeket, ami még összetartóbbá tette a közösséget. A klinika működését a minőséget jelképező svájci órához hasonlította, melynek minden egyes része kiválóan kell, hogy üzemeljen – emelte ki. Arra kérte a dolgozókat, hogy ez a svájci óra legyen a cél: „mindenki végezzen minőségi munkát, mert csak így lesz értékálló, amit csinálunk” – fogalmazott. Megköszönte az egész éves munkát, a türelmet, a minőség iránti elkötelezettséget.

Nádai László, az IÖCS képviseletében átadta az idei 50. Semmelweis Gólyabálon a jótékonysági tombolán befolyt 450 ezer forintot, amit a hagyományoknak megfelelően minden évben az egyetem valamely klinikájának ajánlanak fel.  Dr. Müller Veronika elmondta, az adományból speciális, falra szerelhető kézfertőtlenítőket fognak vásárolni.

Hegedűsné Ballai Judit klinikavezető főnővér úgy fogalmazott: nehéz év volt a tavalyi, ritkán fordul elő, hogy egy 77 éves klinikát el kell költöztetni, de a nehézségekért kárpótol ez a megújult környezet, ahová jó bejönni. Köszönetet mondott mindenkinek, külön kiemelve a szakdolgozókat és egyúttal örömét fejezte ki, hogy egy ilyen jó és összetartó közösség alakult ki.

Az ünnepség további részében Erdő Mária operaénekesnő és a klinika egyik dolgozója, Válóczi Virág karácsonyi dalai után a dolgozók egy vicces kis műsorral is kedveskedtek a kollégáknak.

A II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika dolgozói karácsonyi ünnepségén dr. Kovács Gábor igazgató mondott beszédet, amiben hangsúlyozta: december a várakozás hava, varázslatos időszak, amikor a családdal, szeretteinkkel együtt töltött idő fontossága felértékelődik. Az ünnepségen Laki Bercel, a klinika egykori, gyógyult betege játszott klarinéton karácsonyi dalokat, majd Varga Bálint gitárművész lépett fel.

Bódi Bernadett; II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.