Dr. Hartyánszky Istvánt, az egyetem Szívsebészeti Tanszéki Csoportjának helyettes vezetőjét választották a Magyar Transzplantációs Társaság új elnökévé, a pénztáros pozíciót dr. Wágner László, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika docense tölti majd be. A társaság XXI. szakmai kongresszusának keretében a tisztújítások mellett átadták a Szervátültetettek Szolgálatáért díjat is, melyet idén mások mellett dr. Piros Lászlónak, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika szakorvosának ítéltek.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége dr. Piros Lászlót, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika szakorvosát kiemelkedő sebészi és betegcentrikus munkájáért részesítette a Szervátültetettek Szolgálatáért díjban. Dr. Piros László kiváló májsebész, a májtranszplantáló team alaptagja, eddig közel 150 májátültetést végzett. Mindezek mellett a hasnyálmirigy átültetés programjának alapító tagja, közel 50 ilyen beavatkozásban vett részt. Nemcsak a betegek megbecsülését és szeretetét bírja, hanem kollégái is elismerik tehetségét, munkabírását. Emellett klinikai igazgatóhelyettes, transzplantációs programvezető, és az Egészségügyi Szakmai Kollégium Transzplantáció Tagozatának vezetője is – hangzott el a méltatásban.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége 2018 óta díjazza azokat a fiatalabb generációhoz tartozó, kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket, akik nagy hatással bírnak a betegek életére. Az idén összesen három elismerést adtak át.

A kongresszus keretében a Magyar Transzplantációs Társaság új vezetőségéről is döntöttek: dr. Hartyánszky Istvánt, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológiai Tanszék Szívsebészeti Tanszéki Csoport helyettes vezetőjét választották a társaság új elnökévé. A főtitkári pozíciót dr. Mihály Sándor, az Országos Szervkoordinációs Iroda munkatársa tölti majd be, az új pénztáros pedig dr. Wágner László, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika docense lett.

Bódi Bernadett
Fotó: Dr. Grózli Csaba – Magyar Szervátültetettek Szövetsége

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.