Harmincadik alkalommal rendezték meg az Országos Szülésznő-Védőnő-Gyermekápoló Konferenciát a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben. A kétnapos konferencián a többi között a Semmelweis Egyetem szakemberei is előadásokat tartottak a legújabb tudományos eredményekről, továbbá a három szakma aktuális kérdéseit is körbejárták. A Semmelweis Egyetem Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóságának, a Magyar Ápolási Egyesületnek és a Magyar Védőnők Egyesületének közös szervezésű rendezvényén első nap a védőnőké, másnap pedig a szülésznőké és a gyermekápolóké volt a főszerep. 

Dr. Sebestyén Beáta, az Emberi Erőforrások Minisztériumának osztályvezetője az első nap megnyitóján mondott köszöntőjében hangsúlyozta: mindhárom pálya nagy múlttal és hagyományokkal rendelkező hivatás. Mint utalt rá, a magyar védőnői szolgálat a világon egyedülállónak számít, képzettségük pedig magasan kiemelkedő – tette hozzá. Az egészséges életmódra nevelés fontosságáról szólva elmondta: a sikeres népegészségügyi program alapköve egy olyan ellátási, nevelési rendszer, melyben a felnövekvő generációk egészségtudatosan, egy egészséges szokásrendszert kialakítva nőnek fel; ennek egyik fontos része a hungarikumnak számító védőnői ellátás – emelte ki.

Galéria

11kép

Dr. Nagy Zoltán Zsolt, az Egészségtudományi Kar dékánja röviden áttekintette az idén 250. jubileumát ünneplő egyetem történetét. Szólt róla, hogy a Nagyszombati Egyetem orvosi karát 1769-ben Mária Terézia alapította, 1954-től Budapesti Orvostudományi Egyetem néven működött, 1969 óta pedig az anyák megmentőjének, Semmelweis Ignácnak a nevét viseli. „Semmelweis egy történelmi védjegy, amely arra kötelezi az egyetemet, hogy a lehető legmagasabb szintű oktatást, tudományos tevékenységet és betegellátást nyújtsa” – fogalmazott a dékán. A nemzetközi rangsorokban is jól teljesít az intézmény, amely a világ 500 legjobb egyeteme között van, az európai felsőoktatási rangsorban a legjobb 50 között szerepel. A dékán kitért rá, hogy az orvos-egészségügyi tudásanyag nagyjából kétévente megduplázódik, ezért az egyetem feladata erre felkészíteni a hallgatókat. Éppen ezért valósult meg a kurrikulumreform is, aminek célkitűzése olyan orvosokat nevelni, akik nyitottak az új ismeretek befogadására, de rendelkeznek gyakorlati ismeretekkel és akut helyzeteket is képesek megoldani – ismertette. Utalt a márciusban aláírt Science Park létrehozására is, ahol az egészségipar és a biotechnológia területét érintő kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenység valósul majd meg.

„Gyönyörű, de egyben nagyon nehéz hivatás az Önöké” – szólt köszöntőjében dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos. Ismertette a védőnők feladatait; szólt róla, hogy amíg a védőnők szerepe inkább a várandósság ideje alatt, a felkészítésben hangsúlyosabb, addig a szülésznő a vajúdás folyamatában nyújt segítséget; nekik egyszerre két életet kell felügyelni, ez óriási felelősség – hangsúlyozta.

Odor Andrea védőnő, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Védőnői Szakmai Irányítási Osztályának vezetője hangsúlyozta: a védőnők, szülésznők és gyermekápolók hivatásának lényege közös: mindhárman a családok boldogulását segítik, támogatják; mindegyik hivatásnak megvan a helye, szerepe és a felelőssége az ellátórendszerben. Szólt a kórházi védőnői szerep megerősítésének fontosságáról, mely az egészségügyi ellátás és a gyermekvédelem folyamatosságának biztosítását szolgálja.

2005 óta adják át a konferencia keretében a tiszteletbeli szülésznői díjat azoknak a szakembereknek, akik kiemelkedően sokat tettek a magyar bábaság ügyéért. Az idei díjazott Dr. Szabó Miklós, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docense. A tiszteletbeli címet Csetneki Julianna, a Magyar Ápolási Egyesület Szülésznő Szekció elnöke és Bugarszki Miklós, az egyesület alelnöke adták át.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.