Lipták Noémi, az Egészségtudományi Kar (ETK) hallgatója, Gerendás Gemma Matilda, az Általános Orvostudományi Kar elsőéves hallgatója és Juhász Barbara, az ETK negyedéves hallgatója vehette át az „Év Egyetemi Sportolója” kitüntető címet. Az elismeréseket a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 21-i rendezvényén adták át.

Az év legeredményesebb egyetemista sportolóinak járó plakettet azok az egyetemi, főiskolai sportolók vehették át, akik az idei Universiadéról arany-, ezüst-, vagy bronzéremmel tértek haza, valamint azok a hallgatók, akik az Egyetemi Európa-bajnokságon érmet, illetve a felnőtt világbajnokságokon aranyérmet szereztek. A Semmelweis Egyetem három hallgatója is részesült a díjban kiemelkedő sportteljesítményéért: Lipták Noémi, az ETK hallgatója akrobatikus rock’n’roll női formációs világbajnokságon szerzett aranyérmet, Gerendás Gemma Matilda első évfolyamos ÁOK-s hallgató az Universiadén a vízilabdacsapat tagjaként lett aranyérmes, Juhász Barbara, az ETK negyedéves hallgatója pedig az Európai Egyetemi Bajnokságon sakkban ért el harmadik helyezést.


A hallgatók eredményeik elismeréseként vehették át az „Év Egyetemi Sportolója” díjat a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) rendezvényén dr. Szabó Tündétől, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárától. A rendezvényen több mint 100 hallgatót díjaztak az ország különböző egyetemeiről.

Bódi Bernadett
Forrás és fotó: MEFS

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.