A Hallgatói Önkormányzat (HÖK), az Elméleti Orvostudományi Központ és a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ közös szervezésű flashmobján az egészségmegőrzésre és a nikotinmentes életre hívták fel a figyelmet. A „ne gyújts rá” kihívás keretein belül egy szív alakú élőképet formáztak a hallgatók, majd a magasba dobott piros szív alakú lufikkal motiválták az embereket a cigaretta lerakására. A megmozduláson dr. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) dékánja mondott köszöntőt.

Dr. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) dékánja kiemelte: közismert a dohányzás káros hatása, ennek ellenére mégis sokan élnek ezzel a szenvedéllyel. Az akaraterőt és a célt említette, mint két lényeges tényezőt a leszokásban. Egyik legnagyobb célnak nevezte a testi, szellemi és lelki egészségünk megőrzését.

Galéria

6kép

„A kihívás az első tudatos lépés megtételéhez szükséges motivációt akarja megerősíteni minden érintettben” – fogalmazott Tripolszky Bálint, a HÖK alelnöke, hozzátéve, hogy ez egy hosszú távú kampány első üteme. A prevenciós és figyelemfelkeltő flashmobot a négy hazai orvosi egyetemen szinkronban rendezték meg. „Egészségügyi területen tanuló hallgatóként vállaljuk a felelősséget nem csak a saját, de egymás életmódjának javításáért is” – emelte ki.

Tanácsadással, biztatással és egy erre a célra kifejlesztett applikációval segítik azokat, akik elszánták magukat a leszokásra – hangsúlyozta. A megmozdulás keretein belül az Egészségfejlesztési Központtal közösen megvalósított cigis gyűjtődobozokat helyeznek ki az EOK mellett a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben, a Gyógyszerésztudományi Karon, az Egészségtudományi Karon, a Fogorvostudományi Karon, valamint a Központi Igazgatósági Épületben is. Akik leteszik a cigarettát, szimbolikusan ezekbe a gyűjtődobozokba dobhatják be őket – mutatott rá az alelnök. Azt szeretnék, ha november 21. lenne „Az első nap” egy egészségesebb, dohányzás- és nikotinmentes életben.

Bódi Bernadett
Fotó: Kőmíves Kinga, Hallgatói Önkormányzat

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.