A Semmelweis Egyetem delegációja idén is nagy létszámban és magas színvonalú tudományos teljesítménnyel képviseltette magát az Amerikai Magyar Orvosszövetség (Hungarian Medical Association of America – HMAA) sarasotai konferenciáján. Az egyetem munkatársai által megtartott 25 előadás az elhangzott prezentációk 30 százalékát tették ki. A témák között szerepeltek többek között a kardiovaszkuláris betegségek, belgyógyászat, ortopédia, neurológia, sürgősségi ellátás, oktatásfejlesztés, pszichiátria és onkológia.

Előadást tartott dr. Merkely Béla rektor, dr. Nagy Zoltán Zsolt dékán, dr. Koller Ákos, dr. Sándor József és dr. Túry Ferenc professzorok, dr. Zima Endre egyetemi adjunktus, dr. Pop Marcel nemzetközi igazgató és dr. Merkely Gergő, továbbá dr. Sydó Nóra, Csulák Emese, Fenyves Bánk és Legeza Péter rezidensek, valamint Bóna Enikő, Drobni Zsófia és Karády Júlia PhD-hallgatók, Ambrus Mónika Erzsébet, Erdi Júlia, Frank Veronika, Hajnal Benjámin, Komlósi Ferenc, Kovács Nóra, Stark Klára Aliz, Stengl Roland és Szabó Diána Nikoletta hallgatók, és Sydó Szilvia gyógytornász. A konferencián dr. Pacsay-Tomassich Orsolya és dr. Horváth Ildikó államtitkárok is részt vettek.

Az immár 51. alkalommal megrendezett konferencia alkalmat adott arra is, hogy – dr. Merkely Béla rektor előadásán keresztül – az egyetem bemutassa két legfontosabb stratégiai prioritását, a kurrikulumreformot és a kutatás-fejlesztés-innováció kapcsán az egészségipari innovációs elképzeléseket és terveket. Szervezők, valamint az HMAA vezetői a konferencia kiadványában kétoldalas összefoglalót jelentettek meg a Semmelweis Egyetem jubileumi tanévnyitóján való részvételükről. A szervezet vezetői testületi ülésén dr. Merkely Béla emlékérmek és egyetemi jelvények átadásával mondott köszönetet az eddigi együttműködésért és segítségért a vezető testületi tagoknak.

Galéria

7kép

A gálavacsorán öt HMAA-tag is Pro Universitate elismerésben részesült: dr. Forbáth Péter, dr. Garami Zsolt, dr. Irene Krisztinicz, dr. Thomas Krisztinicz és dr. Stephen G. Somkuti kapták meg a Semmelweis Egyetem elismerését. Emellett a gálavacsora kiemelt momentuma volt az HMAA vezetése által meghozott döntés bejelentése, amely alapján – William Ganz születésének 100. évfordulója alkalmából – létrehozták a Ganz-díjat. A szlovák származású amerikai kardiológusról, a pulmonális artéria katéterezés egyik feltalálójáról elnevezett díjat a konferencia keretében elsőként dr. Merkely Béla rektor vehette át. William Ganz két fia, dr. Peter Ganz és dr. Tomas Ganz jelenleg is az HMAA tagjai.

Módos Diána, Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
Fotó forrás: Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.